1.
Ezerkilencszázharmincnyolc volt, október. A lapályra épült Bucureştire akadály nélkül zúdult az orosz sztyeppékről az őszi szél. A skatulyaházak lapos tetejét kormos fellegek súrolták. A boulevardok csengtek, dudáltak. A város fülsiketítő lármában, mohó sietséggel építkezett. A Take Jonescu körút egyik oldala már teljesen kiépült. Tízemeletes üzletházak, csupa üveg- és fehér-fémdíszű bérházak kínos-pontosan kirajzolt sora vakította a szemet, Szemközt még csak most bontották gyors csákányok a régi város apró palotáit. Téglahalmok mellett égig kúszó kőműves állványokon fürge mesterlegények álltak. Labdázó mozdulattal kapkodták a téglát egymás kezéből. Vakoltak, vezényszavakat kiabáltak, néhol énekeltek. Az emberi hang, mint gyenge verébcsipogás, úgy veszett el a törőgépek brummogó lármáj
