– Tehát maga beszélt Alison Patchett-tel a cikkről? – kérdezi.
Újra ráirányítom a figyelmemet.
– Igen, egy keveset. Tudom, hogy sokak szerint nem kellene bolygatnunk a dolgokat, de…
– Az a sok ember nem volt úgy érintett aznap, ahogyan maga – mondja. – Azt csinál, amit akar.
– Köszönöm. Azt hittem, talán úgy hiszi, nem kéne szaglásznunk olyasmi körül, aminek már vége.
– Szörnyű nap volt. A pályafutásom legrosszabbika. Én megértem, miért akarnak az emberek továbblépni, felejteni. De annak, aki ott volt, mint maga, aki egy szerettét veszítette el, ez más. Az én számomra is más. Soha nem felejtem el. – Áradnak belőle a szavak, és én szinte a nyelvemen érzem a ház csöndjét. Barraclough nem tud kivel beszélgetni. – Átrohantam a városon, követtem a pusztítás nyomát – folytatja. – Amikor meg
