Az évforduló

Fejezet 8

Alattomosan pillog rám a szempillája alól. Mindig lelkesen kérdezgetett arról a napról.

– Miért nem hagyja mindenki annyiban. Régen történt.

– Ó, tökéletesen egyetértek, de gondolom, az embereket mindig érdekli, nem? Különösen egy olyan kerek évfordulón, mint az idei. Az ilyesmi nem merül feledésbe.

Nem válaszolok. Négyévesen Chloe túl fiatal volt, hogy emlékezzen – akárcsak a legtöbb kortársunk. Én vagyok az egyetlen, akinek nincs része ekkora luxusban.

– Gondolom, megpróbál azzal a lökött Paul Greennel beszélni – mondja.

– Még itt lakik? Azt hittem, Londonba költözött.

Tilosban járó kamaszként sokszor láttam Travis Green fiát sövénynyírás vagy kerítésjavítás közben, amikor a Farnwood-birtok kőbányájába tartottam. Stella, Bec, én és azok a fiúk, akikkel akkoriban éppen együtt lógtunk, sokszor mentünk oda vodkával felturbózott Fantával, és borzasztó kifinomultnak gondoltuk magunkat, miközben esetlenül pöfékeltünk az illegális cigiből. A fiúk egymást biztatták, hogy merészkedjenek a szakadék szélére, Adam Groundswell tragikus zuhanása számunkra ősrégi történet volt. Még kisbabák voltunk, amikor történt.

– Igen, azt hiszem pár évvel ezelőtt elköltözött valami nővel. Nemtom, mi történt, de évekkel később behúzott farokkal oldalgott vissza.

– Ki volt a nő? Soha nem hallottam, hogy bárkivel összejött volna, persze attól még úgy kellett lennie, elvégre már a harmincas évei végét tapossa.

Chloe és anya végül odaérnek az előszoba ajtajához, és megállnak.

– Fogalmam sincs. Kétlem, hogy környékbeli lett volna. Hartsteadben a lányok bottal sem piszkálták volna meg.

– Miért? A történtek miatt? Ő nem tehetett róla.

– Nem, de akkor is egy kicsit fura, nem igaz? Azt mondják, túl sokat iszik. Shaun – a párom – azt mondja, mindig részegen látja a kocsmában, de nem amolyan vicces részegen. Egyedül dönti magába egyik korsót a másik után.

vicces– Szomorú. – Szegény ember. Az ő életére még sötétebb árnyékot vethettek az események, mint az enyémre.

– És nem csak erről van szó – tette hozzá sietve Chloe. – Azt beszélik, hogy tudta, mire készül az apja. Sőt, hogy valamilyen módon még bele is bonyolódott.

– Micsoda? Nevetséges. Tizenhárom éves volt.

– Én nem tudom, ezt beszélik. Szemmel láthatólag bálványozta az apját.

Anya felkapja a fejét.

– A nő megértett.

– Mi az, drága? – kérdi Chloe.

– Ő megértett – ismétli anya.

– Kicsoda? – kérdezem.

– Ugyanúgy szenvedett, mint én. Ő volt az egyetlen, aki megértett.

– Igen, persze – helyesel Chloe. – Jobb, ha egyetértünk velük, bármit mondanak – fordul hozzám, mintha anya ott sem volna. – Különben zaklatottá válnak.

– Tudod, a hallásával nincs probléma. Még mindig ember – figyelmeztetem hidegen, mintha én nem lennék bűnös benne, hogy a demenciával azonosítom.

– Igen, tudom – pirul el Chloe. – Sajnálom.

Kivezeti anyát a szobából, fontoskodik körülötte a fürdőszobában, úgy biztatja, mint egy gyereket.

Az előszobában bedugom Amyt a babakocsiba, és felveszem az edzőcipőmet. Talán alszik egy kicsit, és nyugodtan sétálhatok egy fél órácskát. Szeretnék megállni egy kávéra, ahogy más anyukák szokták, de a babakocsinak folyamatosan mozgásban kell lennie, különben felébred.

– Egy kicsit kiugrom Amyvel – szólok vissza.

Átmanőverezem a babakocsit az ajtófélfa fölött, aztán le a lépcsőn. Miközben a járdán sétálok, Amy egy sor visongás előjátékaként mocorogni és nyöszörögni kezd. Az ujjaim rátekerednek a sötétkék fogantyúkra, és megfeszülnek az erőfeszítéstől, nehogy egyetlen nagy taszítással lelökjem a babakocsit a dombról, és egyszerűen magára hagyjam.

Paul az apját figyeli, amint az a fegyverét tisztogatja a konyhaasztalon. Az alkarján meg-megrándulnak az izmok, egy régi ronggyal le-föl dörgöli a fegyver csövét. A fiú reméli, hogy Travis újra megengedi, hogy megint ne menjen iskolába, és elviszi mókusokra lövöldözni odafönt a kőfejtőnél, a Farnwood-birtokon, ahogy a tizenharmadik születésnapján. Paul meleget érez a gyomrában, amikor arra a napra gondol. Az anyja az egyszer hasznossá tette magát, és szendvicset készített nekik, nagy, vastag, fehérkenyér-szeleteket sózott vajjal és sonkával a hentestől – nem a sápadt, ernyedt szeleteket –, és egy kulacsban sziruposan édes teát, ahogy Paul apja szereti. Paul nem igazán szereti a teát, mégis boldogan nyelte le a langyos, bádogízű löttyöt, a kulacsból, az apja mellett egy kidőlt fa törzsén ülve. Azóta sem volt ennyire boldog.

Paul az apját figyeli, amint az a fegyverét tisztogatja a konyhaasztalon. Az alkarján meg-megrándulnak az izmok, egy régi ronggyal le-föl dörgöli a fegyver csövét. A fiú reméli, hogy Travis újra megengedi, hogy megint ne menjen iskolába, és elviszi mókusokra lövöldözni odafönt a kőfejtőnél, a Farnwood-birtokon, ahogy a tizenharmadik születésnapján. Paul meleget érez a gyomrában, amikor arra a napra gondol. Az anyja az egyszer hasznossá tette magát, és szendvicset készített nekik, nagy, vastag, fehérkenyér-szeleteket sózott vajjal és sonkával a hentestől – nem a sápadt, ernyedt szeleteket –, és egy kulacsban sziruposan édes teát, ahogy Paul apja szereti. Paul nem igazán szereti a teát, mégis boldogan nyelte le a langyos, bádogízű löttyöt, a kulacsból, az apja mellett egy kidőlt fa törzsén ülve. Azóta sem volt ennyire boldog.Travis ugyanannyira utálja Hartsteadet, mint a fia. Aznap beszélt erről – a kisvárosi pletykákról, azokról, akik mások dolgába ütik az orrukat. Nem is szarhatsz anélkül, hogy ne tudna róla mindenki, mondta Travis, és Paul úgy röhögött, hogy a tea kispriccelt az orrán. Amint elég idős lesz hozzá, elmegy innen, fogadta meg magának. Nem neki való ez a kisszerű élet, amely a kocsma és a munka között zajlik, hogy aztán vonakodva térjen haza minden este a feleségéhez és a gyerekeihez. Biztos benne, hogy ennél valami jobb vár rá.

Travis ugyanannyira utálja Hartsteadet, mint a fia. Aznap beszélt erről – a kisvárosi pletykákról, azokról, akik mások dolgába ütik az orrukat. Nem is szarhatsz anélkül, hogy ne tudna róla mindenki, mondta Travis, és Paul úgy röhögött, hogy a tea kispriccelt az orrán. Amint elég idős lesz hozzá, elmegy innen, fogadta meg magának. Nem neki való ez a kisszerű élet, amely a kocsma és a munka között zajlik, hogy aztán vonakodva térjen haza minden este a feleségéhez és a gyerekeihez. Biztos benne, hogy ennél valami jobb vár rá.A kőfejtő szigorúan tiltott terület volt, mióta Adam Groundswell elszívott egy marihuánás cigarettát, ami sokkal erősebbnek bizonyult a megszokott fűnél, és beleesett a szakadékba. De az emberek továbbra is odajártak. Egy nála pár évvel idősebbekből álló gyerekcsapat gyűlt ott össze péntek esténként, a bevásárlószatyrukban dobozos almabor csörömpölt, belső zsebükben marihuánát rejtegettek. Travis is odajárt. Szórakozásból mókusokra és néha fácánokra lövöldözött. Farnwood öreg gondnoka szemet hunyt fölötte. Kisfiúkora óta ismerte Travist. Paul el sem tudja képzelni az apját kisfiúként. Úgy érzi, Travis mindig olyan volt, mint most – őszes férfi, a körme alatt kosszal, aki föld- és dohányszagot áraszt.

A kőfejtő szigorúan tiltott terület volt, mióta Adam Groundswell elszívott egy marihuánás cigarettát, ami sokkal erősebbnek bizonyult a megszokott fűnél, és beleesett a szakadékba. De az emberek továbbra is odajártak. Egy nála pár évvel idősebbekből álló gyerekcsapat gyűlt ott össze péntek esténként, a bevásárlószatyrukban dobozos almabor csörömpölt, belső zsebükben marihuánát rejtegettek. Travis is odajárt. Szórakozásból mókusokra és néha fácánokra lövöldözött. Farnwood öreg gondnoka szemet hunyt fölötte. Kisfiúkora óta ismerte Travist. Paul el sem tudja képzelni az apját kisfiúként. Úgy érzi, Travis mindig olyan volt, mint most – őszes férfi, a körme alatt kosszal, aki föld- és dohányszagot áraszt.