Ezt a csendet töri meg egy nyikorgó, csikorgó, csörgő hang. Felnézünk, a fekete biciklis fiú az. Nagydarab srác, hirtelenszőke, szeplős, vágott szeme van, olyan hidegen ég a szeme kékje, hogy az embernek nagyot kell nyelnie ijedtében, legalábbis ha az az ember én vagyok. Nagydarab srác, csak egy tornatrikó van rajta, széles a válla, izmos a karja, és magas is, persze lehet, hogy csak a bicikli miatt tűnik annak. Meredten bámulok rá, Kismészáros és Ferkó is meredten bámul, vagyunk még páran a rakétás mászóka körül, de senki nem moccan.
„Szép macsbokszok”, mondja a fekete biciklis fiú, így, a-val, csak nyelünk egyet, senki nem meri kijavítani. „Szép macsbokszok”, ismétli meg, a matchboxok felé bök a fejével, aztán a Kismészárosra néz, „a tieid, he?”, a Kismészáros csak nyel egyet, nem tud s
