Apám óriás lesz

Fejezet 3

Még nem tudod, hogy a tiéd a hazugságtól lesz majd mindig vörös, mintha lázrózsák borítanák be, és érezni is fogod a lángolását.

Köhög, zihál. Köhögsz, zihálsz. Az asztmapipád nincs nálad. A köhögéstől a létra hullámzik. Elejted a nadrágját. Nem zuhan nagyot, még csak pár fokot léptél fel, sokkal kevesebbet, mint hitted. Elindulnál lefelé, de a köhögés görcsbe fogja az ujjaidat, nem engeded el a létrát, nem mersz lépni semerre, lila és zöld karikák körülötted, szédülsz, sírni kezdesz a rémülettől. Elképzeled, hogy lezuhansz, egy kézzel, görcsösen a létrába kapaszkodva kalimpálsz majd, míg oda nem nyúl egy kéz, és meg nem ment.

Egy kéz odanyúl és megment. Ő áll létrán, nem tudod, hogy csinálja, fölötted van, de kicsavart testtel mégis le tud nyúlni érted. Megfogja a kezed. Megfogod a kezét. Izzadt a tenyere is. Izmos a tenyere is. Felhúz, mintha egy adag tégla lennél, ő meg a kötél a csigán, felemel, magához szorít. Köhög. Sírsz, köhögsz.

Lenn vagytok. A nadrágjából előveszi az asztmapipát. Befújod magad. Csodálkozol, neki hogyhogy ilyenje is van a mindentudó nadrágjában. Egy ideje sokat köhögök. Kivizsgálnak, addig is vettem egy ilyet – mondja. Most nem mosolyog, csak magához ölel. Magadhoz öleled.

Már rég nem cigizik. Ül, szagolgatja a meggyújtatlan szálat, kettétöri.

Még nem tudod, miért tette le a cigit.

A hősöd. Ott ül, beszívja a kettétört cigi illatát. Köhög, a szeme is izzad. Sírsz? – kérdezed. A könnynek az a dolga, hogy kitisztítsa a szemet, most épp a cementtől és a portól – feleli. Meg marhulni kezd, hogy reméli, ki is tisztítja, különben a cement malterrá változik a szemében, és ő lesz a Félelmetes Malterember, így, nagybetűvel mondja a szavakat. Nevetsz, nevet. A szeme továbbra is csillog.

Akkor még nem tudod.

Amikor a kórházban látod utoljára, a nadrágja a kezében, feléd nyújtja, a kezén petyhüdt a bőr, az izmainak már nyoma sincs. Fekszik az ágyon, csövek lógnak ki belőle.

Amikor apa meghal, a nadrág a tiéd lesz. Magasabb vagy, mint ő volt. Izmos is, nagyjából, mint ő, bár nem tudsz házat építeni, villanyt szerelni, kéményt felrakni. Gravitációt legyőzni. A természeti törvények legyőzhetetlenek. Néha megpróbálod felvenni azt a nadrágot. De hiába, apa nadrágja továbbra is nagy és ormótlan és nehéz. Sose fogsz belenőni.

A fekete biciklis fiútól mindenki megijedt. Szerintem még Kosztyu Laci is megijedt volna, még az is lehet, hogy a híd túloldalán lakó telepi srácok is megijedtek volna, pedig a híd túloldalán lakik a Bajnáth Feri is, aki két évvel öregebb nálunk, kétszer bukott már alsóban, amire legalább annyira büszke, mint én arra, ha egy technikaórán végre nem pattan el a kezemben a lombfűrész pengéje.

Bajnáth Ferinek már szőrösödik a lába, sőt tesi után az öltözőben azzal dicsekszik, hogy már a fütyköse is szőrösödik, mondjuk, a lába, az tényleg, az olyan, mint a felsősöké, de hát ugyebár neki is felsősnek kellene lennie, csak még a szorzótábla se megy neki, meg olvasni is csak szótagonként tud, nem mintha azt tudná, hogy mi az a szótag. Viszont mióta lebukott hozzánk, vagyis itt maradt, azóta legalább fociban jók vagyunk. Tavaly tök utolsók voltunk a sulikupában, igaz, épp csak ki tudtunk állni, kevés fiú van az osztályban, még engem is becseréltek néha, hiába mondtam Gyuri bának a hörghurutot, azt mondta, az nem betegség, amikor nem folyik a vér, vagy nincs legalább valamink gipszben, úgyhogy nekem is be kellett állnom, egyszer a gólvonalról sikerült kirúgnom a labdát, általában eltalálni se tudtam, szóval akkor egy kicsit büszke voltam, de tényleg csak egy kicsit, mert egyből ordibálni kezdtek, hogy arra támadunk.

Szóval tavaly még tök utolsók voltunk, idén viszont itt van Bajnáth Feri, akit egyikünk se szeret, én egy kicsit félek is tőle, a többiek nem mondják, de szerintem ők is félnek, szóval egyikünk se szereti, nem beszélgetünk vele a szünetekben, nincs padtársa, és az osztálykiránduláson se ült mellé senki a buszban. De legalább fociban jók vagyunk, még a városi focitornára is elvitte az osztályt Gyuri bá, ott ment is a balhé abból, hogy már szőrös a lába, de Gyuri bá leordibált mindenkit, hogy nem divatbemutatóra jöttünk, ha negyedikes, akkor negyedikes, kussoljon mindenki, és tényleg kussolt is, még a szurkolók is, pedig csupa felnőtt ült ott, de velük is úgy ordibált, mint velünk szokott, amikor megpróbálunk lógni a tó körüli futáson, nekem a seggem lyukában is szemem van, kiabálja ilyenkor. Egyszer a Ferkó elvihogta magát ezen, akkora kokszit kapott, hogy felrepedt a fejbőre, azt kellett hazudnunk, hogy nekiszaladt egy gallynak, különben az egész osztály megemlegette volna, ahogy Gyuri bá mondta, bár azt gondolom, hogy igazából ő emlegette volna meg. Na de most az ellenfelek emlegetik meg a Bajnáth Ferit, meg egy kicsit én is, mondjuk, én hálásan, mert azóta már betegség a hörghurut, nekem nem kell beállnom, ő végigrohanja a meccset, meg se izzad talán, a védők úgy pattannak le róla, mintha páncél lenne rajta, pedig az csupa izom, egyedül veri meg az ellenfeleket, ha egyszer labdát szerez, meg se áll a kapuig, néha még tőlünk, csapattársaitól is elveszi, azt hiszem, ő se szeret minket. Most még nem tudom, hogy Bajnáth Ferinek ez a rengeteg sok izma lesz a halála, egy diszkóban lesz kidobó, és amikor egy négyfős részeg társaságot éppen laposra ver, az egyik hátulról megbicskázza, akkor még nem tudom azt sem, mi az, hogy diszkó, vagyis csak a sulidiszkót a farsangról, ahol borzasztóan nyúlós zenék szólnak, úgy érzi az ember, hogy beleragad a dallamokba, azt se tudom, mi az, hogy kidobó, meg mi az, hogy megbicskázni, akkor még csak a részeget tudom, olyat mindennap látunk a telepen, de még többet látnánk a híd túloldalán, ott, ahol azok az omladozó, fűtetlen, sötét viskók vannak, meg azok a sötét tekintetű emberek, ott, ahol Bajnáth Feri is lakik.

A fekete biciklis fiúnak is ott lenne a helye a hídon túl, de nem, neki itt kell felbukkannia, a mi játszóterünkön, a mi telepünkön. Épp a rakétás mászóka alatt próbálunk igazságot tenni Ferkó és a Kismészáros elkeseredett vitájában, ami a matchboxok körül forog, a Kismészárosnak Ferkó piros Ferrarijára fáj a foga, régi ügy ez, a Ferrari az olyan, hogy abból mindenki akar egyet, már akit ez az egész autósdi érdekel, mert engem egy cseppet se, de a fiúk többségét nagyon, Ferkónak is, Kismészárosnak is autószerelő az apja. Ferkó Nyugatról kapta ezt a kis Ferrarit, vagyis Ferkó szerint az apjáék csempészték haza Jugóból, amikor egy IBUSZ-útról jöttek haza, ez még izgalmasabbá teszi a matchboxot, nem csoda, hogy annyira fáj rá a Kismészáros foga. De hogy egy kék Lamborghini elég cserealap-e, ezen megy a vita, Ferkó többet is akarna érte, száz forintot mond, elhűlten hallgatom, a száz forintból kis szerencsével négy gombfocicsapat is kijön, az már egy hatfordulós minitorna, engem ugyanis a gombfoci érdekel, de ezzel egyedül vagyok a téren, igaz, ritkán is járok ki, gombfocizni egyébként is a lakásban lehet, például egy jól lakkozott szekrényajtón, nem a rozsdásodó hinták és mászókák között, még a repedezett beton pingpongasztalon se. Szóval száz forintot ér a piros Ferrari, kérdezi Kismészáros, százat, és a kék Lamborghinit, feleli Ferkó, most már tényleg nem tudok mit mondani, a Lamborghini önmagában is komoly értéknek tűnik, ha nem is Jugóból csempészett, de Kismészáros szerint a szülei a kastély melletti dollárboltban vették, szóval szintén nyugati. És akkor elvárni, hogy még ennyi pénzt is adjanak mellé egy másik kisautóért, egy minitornányi gombfocicsapatnyit, az egyenesen felfoghatatlan. A feszültség viszont nem, azt nagyon is érzem, a padon letéve a két autó, a két fiú izzad, farkasszemet néznek egymással, azután, hogy százat és a kék Lamborghinit, senki nem szólal, senki nem moccan, még mi, a szemtanúk sem, érezni, hogy ez már nem is csak a két kisautóról szól.