Amikor Lev az Embankment állomásnál átszállt a Northern Line-ra, elment egy szaxofonos mellett, aki aprópénzért zenélt a hosszú, levegőtlen folyosón, és feltűnt neki, milyen sovány ez az ember, akárcsak ő, alighanem messziről jött, töprengett, alighanem a metróállomáson hajtja álomra a fejét egy rongyos kabáton, alighanem sokáig bámulta a turistahajókat a folyón. Arra is kíváncsi volt, mennyi pénzt kereshet a zenész. Hiszen itt mindenki siet, és bár néhányan idővel akaratlanul a jazz ritmusára lépkedtek, nem álltak meg, hogy odadobjanak neki egy kis aprót. A fickó mégis játszott tovább. Jobb, mint koldulni, gondolta Lev. Ezzel is telik az idő.
Az Embankmenttől a Highgate-ig olyan hosszú volt az út, mintha Muswell Hill egy másik városban lenne. Táskája már ólomsúllyal nehezedett Lev térdér
