Sophia
– Jó reggelt, Weston! – villantottam rá legragyogóbb mosolyomat.
Úgy tűnt, Weston nincs hozzászokva ahhoz, hogy ragyogni lásson. Összevonta a szemöldökét, és gyanakodva méregetett.
– „Jó reggelt”?
Weston Miss Copeland irodájában ült, éppenséggel az íróasztal mögött. Biztos voltam abban, hogy arra számított, összeveszek vele azon, hogy kié legyen a nagy, parkra néző sarokiroda. Ehelyett azonban egyenesen odaléptem a kerek tárgyalóasztalhoz, és továbbra is rendületlenül mosolyogtam.
– Nos, elmesélném a többi problémát, amiről tegnap az igazgató úr tájékoztatott. Talán feloszthatnánk a listát, amit írtam, és mindenki saját feladatot kaphatna.
– Ööö… Igen, ez így logikus.
Weston láthatóan várta, hogy mikor következik be részemről a robbanás. Hiába várt. Sokat gondolkoztam a Scarl
