Sophia
Totálisan elcsesztem.
És helyre kell hoznom. Mégpedig gyorsan!
Mielőtt valaki megtudja, és veszélyeztetem vele mindazt, amiért itt vagyok.
Weston másnap pontosan nyolc óra negyvenöt perckor lépett be a tárgyalóba. Az értekezletet kilenc órára tűzték ki. Amikor észrevette, hogy már ott vagyok, úgy vigyorgott, mint a tejbetök.
– Jó reggelt! – köszöntött. – Szép napunk van!
Mély lélegzetet vettem.
– Ülj le!
Weston az ajtó felé intett.
– Bezárjam? Vagy kívánsz egy kis izgalmat, hátha rajtakapnak minket? Lefogadnom, hogy arra gerjedsz, mi? Hogy valaki besétál, miközben a szoknyád a derekadon van, én pedig…
Szavába vágtam.
– Fogd már be, és ülj le, Lockwood!
Weston elmosolyodott.
– Igenis, asszonyom.
A szemétláda azt hitte, ez valami szerepjáték, én viszont távolról sem ment
