Burián megnyugodott, és mindjárt el is felejtette az egészet. Akkoriban minden ilyen egyszerű volt. Világos és áttekinthető. Azóta több mint harminc esztendő telt el, és Burián változatlanul szerette, ha a dolgok áttekinthetőek és világosak. Azon a vasárnap estén azonban, mikor fölment a garázsból, lelkében és elméjében egyaránt bizonytalanság uralkodott, méghozzá több szempontból is. A gazdag élettapasztalattal rendelkező főművezető tudta jól, hogy a férfiúi becsületében megsértett embernek nem csupán joga, de kötelessége is elégtételt venni azokon, kik becsületébe gázoltak, ha nem akarja, hogy hülyének nézzék (és nemcsak a VILÁG, hanem gyakran még azok is, akik bemocskolták a becsületét); s mint felelős pozíciót betöltő gazdasági vezető s a társadalomnak munka– és lakóhelyén egyaránt meg