Családi ház manzárddal

Fejezet 6

A két férfi pontosan öt perccel háromnegyed öt után érkezett a ház elé. Burián széles mosollyal nyitotta meg az ajtót, mert huszonöt percet késtek ahhoz az időponthoz képest, amikor ő rendes körülmények között érkezni szokott, s el volt készülve rá, hogy felesége, Erzsike, szelíd szemrehányással illeti majd a kihűlt vacsora miatt. Ezzel szemben Erzsikét a konyha közepén találta egy ujjatlan nyári kartonruhában, amint derékban meghajolva épp a fölmosórongyot csavarta bele a fölmosóvödörbe; jöttükre az asszony fölegyenesedett, csupasz fölső karjával kitörölte verítékező homlokába hulló, mézszínű haját, rábámult az ajtóban álló fiatalemberre, majd az urára tekintve, azt kérdezte zárt szájjal, sziszegve, meg ne hallja a jövevény: „Ki az isten ez?!” Burián nem válaszolt, későbbre s megfelelőbb körülmények közé akarván halasztani a bemutatást, ehelyett derékon kapta és magához húzta asszonyát, hogy szájon csókolja, minthogy egyrészt virágos hangulata, másrészt a késés miatt érzett enyhe lelkifurdalás egyaránt erre késztette, Erzsike azonban félrekapta a fejét, méghozzá oly hevesen, sőt szinte gyűlölettel, hogy magatartását a huszonöt perc késés semmiképp sem indokolhatta. Burián ekkor egy pillanatra megmerevedett.

Megmerevedett, de nem azért, mintha ilyen vele még sohasem fordult volna elő, mert megtörtént s nem is egyszer s különösen a kis Ágika születése óta, hogy Erzsike minden előzmény nélkül visszautasította közeledéseit, szája elől elkapván a száját, simogató tenyere s ölelő karja elől félrerántván vállát vagy derekát; Burián derűskék szeme ilyenkor elsötétült, maga szótlanná lett (mert ez a mozdulat első házasságának legválságosabb időszakát juttatta eszébe, mikor az ilyen és hasonló jelenségek elszaporodván, végül is a házastársi kapcsolat teljes elhidegüléséhez vezettek), aztán rendszerint némán leballagott a pincébe – a „garázsba”, ahogy Buriánéknál mondani illett –, hogy magányában nézzen farkasszemet e vészjósló jelzésekkel. Itt közbe kell iktatnunk (később már ne kelljen visszatérni rá), hogy mikor a ház építésébe belefogott, Burián hat álló hónapig ásta, kubikolta a pince helyét egymaga, miközben csodájára jártak a környékbeliek, sőt a Fémtömeg dolgozói egy kisebb hányada is idejárt gödröt bámulni szórakozás gyanánt az esti tévéműsor s a vasárnapi ultiparti helyett, olyan megrendítő méretű pincét ásott a főművezető, mivel házának teljes és nem csekély alapterületét alá akarta pincézni, s e tervét maradéktalanul végre is hajtotta. A pince hármas célt szolgált: itt állott a Trabant (hétköznap ritkán használta a főművezető, mert a gyár negyedórányira volt a háztól, s ő már csak egészségügyi sétaképp is szívesen járt gyalog), itt volt a műhely: egy régi, de még erős gyalupad, rászerelve a satu, egy kisebb üllő, egy állványos villanyfúró gép, egy köszörűgép, valamint lakatos-, műszerész- és asztalosszerszámok tömege (nemcsak azért, mert Burián szeretett barkácsolni, de mert elvi meggyőződése volt, hogy az egészséges, kiegyensúlyozott lelkületű ember maga csinálja vagy legalábbis javítja használati tárgyai egy részét, mint ahogy a házát is maga építi föl, melyben él, lévén a fizikai alkotó munka testet-lelket edző, egészséges tevékenység s a huszadik századi ember leghatásosabb védekezése az elkorcsosulás ellen, mellyel a technikai civilizáció fenyeget), továbbá itt volt a főművezető rendszeres testedzése számára fönntartott sarok, egy kirojtosodott tornaszőnyeg, a gyűrűhinta, melyet a mennyezet alacsony volta miatt ugyan rendeltetésszerűen használni nem lehetett, de bizonyos gyakorlatok számára azért alkalmas volt, a három súlyzó: egy szabályos súlyemelő készlet variálható nehezékekkel, két nyolc és fél kilós félkézsúlyzó és az expander. Burián a pincében többnyire a szerszámokhoz vagy a súlyzókhoz folyamodva, kidolgozta lelkéből a megbántottságot és a sötét sejtelmeket, majd ismét fölment a házba, s ha ilyenkor fölfedezte Erzsike mély tüzű, szürke szemében a bűnbánat gyöngyharmatát, ha asszonya hirtelen hozzáfutott, ha behunyt szemmel s elnyílt, nedves ajakkal kérte csókjait, ha gömbölyű karjával átölelte a nyakát, Burián boldogabb volt, mint valaha, s mélységesen szégyellte magát, hogy Erzsikét (ezt az angyalt!) volt első neje őnagyságával merészelte – ha csak gondolatban is – összehasonlítani. Buriánnal tehát előfordult már hasonló, nem azért merevedett meg, hanem mert az ajtó nyílásában itt állott a háta mögött, s bámult merően befelé ifjú barátja, Göncöl Pál. A megszégyenülés arcába kergette a vért, és erős belső indítékot érzett, hogy szerelmetes asszonyának lekeverjen két pofont, továbbá Göncölbe belerúgjon, hogy az a taknyán szánkázzék vissza oda, ahonnét jött, de uralkodott indulatain, mert Burián se nőre, se nála gyöngébb férfiemberre nem emelte még a kezét, s az agresszió minden megnyilvánulásának esküdt ellensége volt.

Minthogy azonban Erzsike minősíthetetlen viselkedésére valamilyen formában válaszolnia kellett, ezért (jobb megoldás híján) öblös, jókedvű nevetésre fakadt, nevetésének harsány, életvidám hullámai akadálytalanul hömpölyögtek ki a nyitott ablakon, átszelték a lombokat, s eljutottak Angéla, Erzsike kedvenc szomszédasszonyának füléig, aki Burián úr magas kedve hallatán az irigységtől elsárgulva tette le a zöldborsófőzeléket kedélytelen, sőt mogorva férjeura elébe, Erzsike viszont fölkapta a vödröt, s nagy dérrel-dúrral megindult vele a vécékagyló felé (mely a fürdőszobában volt), levegőnek nézvén az ajtó nyílásában gyökeret eresztett Göncölt, így a vödör széle az útban álló Göncöl egyik csomagjának nekiütközvén, a fölmosólé kilöttyent a papírcsomagra, a riadt fiatalember kék farmernadrágjának szárára, onnan a pántok között belefolyt a szandáljába, végül átitatván mindkét zokniját, kisded tócsába gyűlve, megállt a lába alatt. Göncöl nem mert mozdulni, kővé váltan állt a tócsa közepén, Burián követte az asszonykát, s azt mondta neki nagy vidáman: „Hát ittunk egy féldecit, baj?”, Erzsike azonban épp akkor öntötte bele a vödör tartalmát a kagylóba, majd megrántotta a fogantyút, a tartályból alázúduló víztömeg nagy zubogással gyűrte bele a barna fölmosólét a lefolyóba, s ettől Erzsike nem értett egy szót sem.

– He?! – kérdezte ezért az urát.

– Mondom, ittam egy fél deci pálinkát, tán csak nem baj? – ismételte meg előző bejelentését új változatban Burián.

– Kit érdekel!? – rántott egyet a vállán Erzsike, és ugyanolyan sebbel-lobbal, ahogy jött, visszament a konyhába, a fölmosóvödröt levágta a kőre, berúgta a rezsó alá, aztán rámeredt a sütő ajtajára, és fölsikoltott: – Jesszus!

Ebben a pillanatban Burián Károlyt, az apát, megtámadták a gyermekei. Az ötéves Sanyika nekifutásból fölszaladt a hátára, Ágika elébe totyogott, és megpróbálta megmászni a lába szárát, Burián fölkapta, és hátán az őszülő üstökébe kapaszkodó fiával, karján Ágikával, rosszat sejtve indult a konyhába Erzsike után, ki közben egy gyors mozdulattal már lecsapta a sütő ajtaját; a sütőből azon nyomban sűrű, kesernyés füst gomolygott elő, Buriánné pedig lehajolt, hogy a jénai edényt, miben a vacsorára szánt és föntebb már említett rakott káposzta volt látható szénné égve, a sütő mélyéből kivegye, de szinte ugyanazzal a mozdulattal már rózsás fülcimpáihoz is kapott, mivel a jénai edény tűzforró volt, és fél lábon ugrálva rákiáltott az ajtóban bámuló Göncölre – látván, hogy az ura a két gyerektől úgysem bír mozdulni –, hogy: „Mit áll ott, segítsen már, vegye ki!” Göncöl rémületében, mert úgy érezte, az egész fölfordulásnak valamiképp ő az oka, kezében tartott csomagjait beleejtvén a tócsába, már ugrott is, hogy hasznossá tegye megát. Mármost ha Göncöl nem lett volna járatlan a háztartási munkákban, ahogy erről már beszámoltunk, a konyhában uralkodó zűrzavar ellenére is először egy rongyot keresett volna, hogy a jénai tálat azzal fogja meg, továbbá a tálat csak kihúzta volna a sütő nyitott ajtajára, mely vízszintesen állt, de Göncöl járatlan lévén a háztartási tevékenységekben, puszta kézzel nyúlt a mondott edény után, s azt nem le, a sütő aljára, hanem föl, a rezsó tetejére helyezte. Göncöl vékonydongájú fiú volt ugyan, de keze a fizikai munkától edzett és erős, csakhogy az ujjbegyeken lévő bőrkeményedés nem állott ellen a jénai üveg forróságának, így három ujján azonnal hatalmas hólyag keletkezett, a negyedikről pedig leégett a bőr, s odatapadt a jénai edény falához; ám Göncöl szája széle csak egy villanásnyit rándult meg, a továbbiakban arca mozdulatlan maradt, s mint Mucius Scaevola, a hős római, ki hazafiúi buzgalmában szemrebbenés nélkül elégette fél kezét, Göncöl is merev arccal hajtotta végre a fönt írt műveletet, csak a szemét futotta el a könny, s lett véreres az erőlködéstől, hogy fájdalmát palástolja, de ezt nem vette észre senki a füsttől, ami elborította a konyhát, s ha észre is vette volna valaki, a füstnek tulajdonította volna, mely Buriánéknak is – szülőknek, gyerekeknek egyaránt – marta a szemét. Miután különösebb sietség nélkül letette (s nem lecsapta!) a tálat a rezsóra, a fiatalember ismét visszaállt a csomagjai közé a tócsa közepébe.

lecsapta