Harmadik fejezet
1376 Words
HARMADIK FEJEZETJosh
A Madison Avenue-n sétálok a tizenöt háztömbre lévő irodám felé. Bár már majdnem egy évtizede élek Manhattanben, még mindig ugyanúgy imádom, ha nem még jobban. Ez a város feltölt energiával, ahogyan az emberek is. Ma ráadásul a séta még egy kis plusz időt is ad ahhoz, hogy lerázzam a tegnap este elkövetett kolosszális hülyeség emlékét.
Most, fényes nappal fizikailag erőt kell vennem magamon, hogy ne ránduljak össze az emléktől. Mi mást tehetnék? Ámbár azon eltűnődtem, ki lehet az a Peyton.
Elhaladok egy kávézó előtt, odaintek a baristának, aki király eszpresszót készít, és közben azon tűnődöm, vajon Peyton olyan hölgy-e, aki tejeskávét szolgál fel a vendégeknek, és mosolyt csal az arcukra. A következő tömbnél köszönésképpen odabólintok a három tinédzsert nevelő, göndör hajú hölgynek, aki az organikus mosodát vezeti, ahol az öltönyeimet tisztíttatom, és eltűnődöm, vajon Peyton is háromgyerekes anya-e. Hoppá.
De a másik dolog, ami átkozottul érdekel, az a következő: titokban vajon a beszélgetésünket is élvezte, nem csupán a fotót? A pokolba, az egy nagyon jól sikerült felvétel volt! Még mindig fogalmam sincs, miért adott nekem PillangóKisasszony6 hamis telefonszámot. Fogadok, hogy a szám egy barátnőjéé, és kíváncsi volt rá, hogy meg merem-e tenni, amit kért, és most talán PillangóKisasszony6 átkozza magát, amiért elszalasztotta élete menetét.
De az biztos, hogy többet nem fogok róla hallani. Tegnap este a kudarcba fulladt kísérlet után visszatértem a randioldalra, töröltem a profilomat, és eltüntettem a tagságom minden fényképes bizonyítékát a telefonomról. Vannak dolgok, amelyekből egyszer is elég, és tuti nem akarom kísérteni a sorsot. Kösz, de bőven elég volt, hogy egy idegen közelről megismerkedjen az intim testrészemmel.
A séta a nyüzsgő manhattani tömegben helyre is hozza a hangulatomat, mire az irodához érek. Zsebre dugom a fülhallgatómat, lesimítom a nyakkendőmet, és bemasírozok az épületbe, készen arra, hogy megbirkózzam a napi feladatokkal, és elfelejtkezzek a tegnap esti apró tévedésről.
Nagy tévedésről.
Úgy értem, az nagy, ha mondhatok ilyesmit magamról.
Ideje az üzletre összpontosítani, és őszintén szólva, a munkám az egyik kedvenc elfoglaltságom.
Az irodában köszönök Irene-nek, a recepciósunknak.
– Hogy állnak a dolgok a fiaddal? Megnyerte a csapata a bajnokságot?
Elmosolyodik, és megigazítja piros keretes szemüvegét.
– Igen. A Famous Rayben ünnepeltük meg.
– Nincs ünneplés pizza nélkül. Ezt írja elő a törvény, tudod.
– És kínosan be is tartom – válaszolja vigyorogva.
Amikor az irodámhoz érek, kimerülten és lihegve rohan be Toby, az asszisztensem.
– Josh! – Toby kizárólag felkiáltó mondatban beszél; számára még a lélegzés is izgalmas dolog.
– Mit tehetek érted, Toby?
Pihegve beletúr drótszerű hajába.
– Brody felhívott! Próbált elérni téged!
Összeráncolom a homlokom, aztán csettintek az ujjammal.
– Egy podcastot hallgattam. Lehet, hogy véletlenül megnyomtam a NE ZAVARJANAK gombot.
Toby a hasához kap.
– Brody búzát evett tegnap este! Véletlenül!
Megrándul az arcom. Brody a közelébe sem mehet búzából készült ételnek, mert allergiás a gluténra.
– Az szívás.
– És azt akarja, hogy vedd át a ma reggeli megbeszélését a Kívánj Valamit képviselőjével.
Egy új butik nyílik meg hamarosan az Upper East Side-on, pár háztömbnyire a legnagyobb boltunktól, ezért próbál Brody gyorsan új üzlettársakat keresni, hogy ne maradjunk alul a versenyben.
Bólintok, és felnyitom a laptopomat.
– Rendben. Hát persze. Pár napja átküldte az anyagot, és át is futottam.
Toby vadul mutogatni kezd.
– A kliens a konferenciateremben van. Brody szerint élet és halál kérdése, hogy helyettesítsd őt!
Intek, hogy megnyugtassam. Már éppen elég ilyen megbeszélést levezényeltem. Ezzel sem lesz majd gond. Felállok, megpaskolom Toby hátát, és szólok neki, hogy adjon öt percet.
Toby kirohan az ajtón, hallom, ahogy végigcsattog a folyosón.
Gyorsan átnézem a dossziét, felfrissítem az emlékezetemet, hiszen a múltkor már átfutottam. Aztán megnyitom a telefonomat, és 547 db sms-t találok benne Brodytól.
Olyan mondatok vannak benne, mint „úgy szédülök, hogy majd belehalok; soha többé nem eszem semmit gyümölcsön kívül; várj – van olyan új búzaalapú gyümölcs, amelyik titokban próbál megölni; miért vagyok ilyen szerencsétlen?”
És aztán olyan komolyabb hangvételűek is, mint „az új ügyfél a meglepetésdobozzal; üsd nyélbe az üzletet, ahhoz az üzletkötő zsenihez méltóan, aki vagy; ez a cég csúcs, össze akarunk jönni velük, mint mágnes a fémmel, mint a farkam a világ összes hölgyével”.
Ja, kissé túlzásba esett.
Visszaírok neki.
Én: Kézben tartok mindent. Sajnálattal hallom, hogy valami búzaféle kicsinált… már megint.
Brody:
Brody: De kösz, haver.
Elindulok a konferenciaterembe, és megrándul az arcom, amikor meghallom, hogy Toby elmeséli a reménybeli ügyfélnek, hogyan kellett tegnap este segítenie a lakótársának, hogy beadja a gyógyszert a hosszú szőrű macskájának.
– Be kellett őt bugyolálnom egy törülközőbe, mint egy burritót – magyarázza.
A nő felnevet.
– Én ezért szeretem a kutyákat. Őket könnyű átverni egy darabka mogyoróvajjal.
Kedves, édes és dallamos a hangja, és eltűnődöm, vajon az arca is ilyen vonzó-e.
Belépek a konferenciaterembe, és… a szentségit, de még mennyire, olyan az arca, akár egy angyalé. A Kívánj Valamit-csaj észvesztően dögös!
A széken kuporgó barna az asszisztensemre mosolyog, soha nem láttam még ilyen csinos ajkakat. Fekete-fehér ruhát visel, és úgy néz ki, mint egy süti, amelyikbe a legszívesebben beleharapnék. Ami teljességgel illetlen reakció jelen helyzetben.
Emlékeztetem magam, hogy ki kell törölnöm az illetlen gondolatokat a fejemből. A farkam már elég bajba sodort tegnap este. Kizárt, hogy a sunyi gazember most is keresztbe tegyen nekem. De basszus, sürgősen szükségem lesz valami akcióra.
A nő és Toby felém fordulnak.
– Ő itt Josh Hanson, a főnököm! És király a kétszemélyes kosárlabdában is! Mindig megver, ha egymás ellen játszunk!
Khm, egyetlen egyszer játszottunk. De Tobynak igaza van. Tényleg lemostam a pályáról.
Megjátszott szerénységgel Tobyra vigyorgok.
– Vitézül harcoltál. Kiegyenlített csata volt.
A nő feláll, kivillantva hosszú, karcsú lábszárait, én pedig próbálom nem megbámulni, mert nem vagyok egy seggfej, aki tárgynak tekinti a nőket – különösen nem azokat a nőket, akikkel üzletet akarok kötni. De pillanatnyilag belső csatát vív a farkam és az agyam. És minél tovább bámulom, annál közelebb kerül a farkam a győzelemhez.
Nem helyes, haver. Nem helyes.
A nő szemére koncentrálok, ami már önmagában kihívás, mivel égkék, és a színét csodásan kiemeli a dús, sötét haja. Kissé hosszabb ideig néz rám, mint vártam, mintha tanulmányozná az arcomat.
Kezet nyújtok, és egy másodpercnyi tétovázás után megrázza.
– Örülök, hogy megismerhetem, Josh. – Nyel egyet, amikor kimondja a nevem, mintha meglepte volna, vagy nehéz lenne kiejteni. – Peyton vagyok.
Pislogok. Mi a fasz? Mekkora az esélye, hogy ugyanaz a Peyton legyen?
Gyakorlatilag nulla, igaz?
Annak kell lennie!
Mert kizárt, hogy ugyanaz a Peyton legyen. Nem egy gyakori név, de ez akkor is csak egy fura véletlen.
Ahogy kezet rázunk, a tekintete lesiklik a kezemre, és egy-két kínos másodpercig rámered. Mintha számolgatna – nagy kezek, nagy lábak, nagy… mindenhol.
Amikor felemeli a fejét, és a szemembe néz, hirtelen meghaladja a száz százalékot az esélye annak, hogy ő legyen az a Peyton. Elvörösödik az arca. Elkerekedik és vadul csillog a szeme. Látszik az arcán a zavar.
Megrándul az arcom, Peyton pedig köhint egyet. A gyerekkori fényképemről ismert fel… nyilvánvalóan nem a farokszelfiről.
– Örülök, hogy megismerhetem – mondja, mintha keresné a szavakat, és évek óta először próbálna meg beszélni.
– Én is örülök a találkozásnak, Peyton. – Próbálok természetes hangon beszélni, és Toby felé fordulok. – És kösz még egyszer. Különösen a macskatörténetet.
Toby nevetve távozik, és Peyton arcán is halvány mosoly játszik, amikor helyet foglalunk.
– Macskatörténet – mormogja halkan nevetve.
– Én a magam részéről jobban szeretem mogyoróvajjal bevenni a gyógyszert – jegyzem meg, és remélem, hogy a vicc oldja majd a hangulatot. Mindketten tudjuk, hogy mit látott, és ez oltárian kínos.
Az egész helyzet elbaszott, és muszáj rendbe hoznom. Pont.
Peyton rám mered, felhúzza az orrát.
– Szóval, a tegnap este… – Megcsóválja a fejét, látszik az arcán, mennyire frusztrált.
Ami azt jelenti, hogy itt az ideje az igazi bocsánatkérésnek. Végül is nem veszíthetjük el ezt az üzletet.
– Nézze, Peyton. Sajnálom. Fogalmam sem volt, hogy ki maga. Valószínűleg azért volt a telefonomban a száma, mert Brody átküldte az anyagát. Semmiféleképpen nem akartam magának elküldeni azt a képet. Annyira sajnálom.
Ez az egyetlen magyarázat. Úgy értem, másképp hogyan tudtam volna összekeverni a számát PillangóKisasszony6-éval?
Peyton nagyot sóhajt, és az arcára szorítja a kezét, mintha meg akarná nézni, hogy lázas-e.
– Komolyan nem tudom elhinni, hogy elküldte nekem.
Én is felsóhajtok.
– Én sem tudom elhinni.
– És azt sem tudom elhinni, hogy elküldött nekem egy iskoláskori fényképet is.
Ja, az fura volt. Most már én is látom.
Összeráncolom a homlokom, próbálok kitalálni valamit, hogy helyrehozzam a dolgot.
– A védelmemben csak annyit mondhatok, hogy próbáltam nem seggfejnek tűnni, aki kéretlenül farokszelfiket küldözget.
Felemeli a kezét, hogy leállítson.
– Lehetne, hogy nem beszélünk arról a képről?
– A gyerekkoriról vagy a másikról?
A szemembe néz.
– Egyikről sem. Nyilváníthatnánk az egészet, hogy is hívják ez a kosárlabdában? Mulligannak?
Kuncogok.
– Ezt a kifejezést a golfban használják. De nevezhetjük második esélynek.
– Igen, egy második esélyre van szükségünk – bólogat lelkesen. – Úgy kell tennünk, mintha az egész meg sem történt volna, és úgy elkezdeni ezt a megbeszélést, mintha soha nem lettünk volna kapcsolatban korábban.
Ja, baromi sok szerencsét hozzá!
- Writer
