A kemény főnök

2. fejezet

Evie

– Akkor a mai interjúk nem voltak túl sikeresek?

Az utolsó cseppet is kitöltöttem a már üres borosüvegből, és a nővérem felé nyújtottam.

– Egek, mégis, miből gondolod?

Greer elvett egy új üveget a bortartóról, és leült velem szemben a konyhaasztalhoz a dugóhúzóval.

– Miért nem születtünk gazdagnak ahelyett, hogy okosak és szépek lettünk?

Felnevettem.

– Mert nem vagyunk seggfejek. Hidd el, bárkivel találkoztam, akinek mindene megvolt, vagyis pénz, intelligencia és szépség egy helyen, oltári seggfej volt – kortyoltam bele a boromba. – Például az a pasas, aki ma interjúztatott, iszonyú jóképű volt! Világoszöld szemével és olyan sűrű szempillájával meredt rám, hogy nehezen álltam meg, hogy ne bámuljam. Övé a Wall Street egyik legsikeresebb vagyonkezelői alapja, de egy igazi, arrogáns pöcsfej!

Greer hangos pukkanás kíséretében kihúzta a dugót az üvegből, és a hangra megjelent a kutyája, Buddy. Ez volt az egyetlen hang, amire Buddy hajlandó volt feltápászkodni a helyéről. Ha bárki kopogott vagy csengetett, a kutya meg sem mozdult, de ha kinyitottak egy üveg bort, beindult nála a pavlovi reflex. Greer a kutya felé nyújtotta a dugót, aki lelkesen nyalogatni kezdte.

Fejcsóválva bámultam az állatot.

– Fura egy kutyád van!

Greer megvakarta Buddy feje búbját, aki alaposan lenyalta a dugót.

– Csak a vörösbort szereti. Észrevetted, milyen csúnyán néz rám, amikor iderohan és rádöbben, hogy fehérbort iszunk? Akkor a nagy semmiért kelt fel.

Felnevettem, és töltöttem Greernek egy pohár merlot-t.

– Térjünk vissza a dögös, gazdag, arrogáns palira, akivel ma találkoztál! – javasolta Greer. – Rémes alaknak tűnik! Mennyi az esélye, hogy adományozni akar a nővéred javára?

Greer és a férje ötévnyi próbálkozás után jelenleg spermadonort kerestek. A harminckilenc éves Greer tíz évvel volt idősebb nálam, és kezdte érezni, hogy ketyeg a biológiai órája. Négy kör lombikprogramon voltak túl Bennel, mert gond volt a spermiumok mozgékonyságával, de nem jártak szerencsével. Nemrégiben feladták, és úgy döntöttek, spermadonort választanak.

– Biztos vagyok benne, hogy több esélyed van megszerezni a spermáját, mint hogy én megkapjam ezt az állást!

– Mi történt? Megint nem megfelelő a szakmai tapasztalatod?

Sóhajtva bólintottam.

– Őszintén szólva, az én hibám. Nem kellett volna elvállalnom a munkát Christian családjának gyógyszerészeti cégénél. Meglehetősen sajátos iparág, és manapság az emberek nem bíznak a gyógyszerkísérletekben, ezért mindenkire, aki valamilyen szinten érintkezésbe kerül velük, ferdén néznek. Emellett voltam olyan ostoba, hogy úgy alakítottam a dolgokat, hogy az életem minden szegmense összefügg azzal az emberrel.

A nővérem megveregette a kezemet.

– Fel a fejjel! A jövő héten lesz az interjúd Kitty unokájának a cégénél, nem? Talán ott majd sikerül!

– Öö, az arrogáns seggfej, akiről meséltem… Ő Kitty unokája.

Nagyanyánk és Kitty Harrington majdnem harminc éve voltak a legjobb barátok. Még Georgiában szomszédokként éltek, amíg Nanna négy évvel ezelőtt meg nem halt. Amikor úgy döntöttem, hogy a PhD-met az atlantai Emory Egyetemen végzem, odaköltöztem Nannához, és elég jól megismertem Kittyt. Amikor az egyetem utolsó évét végeztem, és Nanna elhunyt a rákkal vívott rövid harca után, Kittyvel egymást támogattuk a gyászban, és azóta is nagyon jóban vagyunk. Nem számított, hogy majdnem ötven év van köztünk, igazi jó barátnak tekintettem. Annak ellenére is tartottuk a kapcsolatot, hogy a gyakornoki munka miatt visszaköltöztem New Yorkba. Évente legalább egyszer odautaztam meglátogatni, és majdnem minden vasárnap beszéltünk egymással telefonon.

Greer tágra nyílt szemmel bámult rám.

– Ó, ejha! Azt hittem, az az interjú jövő héten lesz. El sem akarom hinni, hogy Kitty unokája ekkora seggfej volt veled, pedig tudja, milyen jóban vagy a nagyanyjával!

Belekortyoltam a boromba, és a fejemet ingattam.

– Kitty neve nem került szóba. Ez a pasas nem vesztegeti az idejét holmi csevegéssel. De miután eljöttem tőle, rádöbbentem, hogy lehetséges, fogalma sem volt arról, ki vagyok. Az ember azt hinné, hogy legalább egyszer megemlíti, nem?

– Te miért nem említetted meg?

Vállat vontam.

– Őrült napom volt! Egyébként nem sokkal az interjú előtt összefutottam vele pár háztömbbel odébb, és volt egy kis… összezörrenésünk. Ez az egész teljesen kibillentett az egyensúlyomból, és utána elég durván viselkedett velem, megkérdőjelezte a képességeimet. Értem, hogy nem én vagyok a legjobb jelölt, de miért kellett behívnia az interjúra, ha úgy véli, hogy az álláshoz szükséges legalapvetőbb képességekkel sem rendelkezem?

– Ez nagyon meglepő. Kitty olyan édes kis nő!

– Valóban az, de van egy csibészes oldala is. Az a mosoly… Sosem tudom, mikor viccel, és mikor beszél komolyan! – ráztam meg a fejem. – Rájöttem, hogy ez a közös bennük, az a kiismerhetetlen mosoly!

– Elmeséled Kittynek, hogy az unokája milyen szemét módon bánt veled?

Elfintorodtam.

– Nem szeretném, hogy kellemetlenül érezze magát, emellett mindig jókedvre derül, ha róla beszél.

– Nos – szorította meg a nővérem a kezemet –, hidd el, hogy minden okkal történik! Lefogadom, hogy valami nagyobb, komolyabb dolog vár rád! És ne csüggedj, ha időbe telik megtalálni. Nem kell elköltöznöd, addig maradsz nálunk, ameddig csak szeretnél!

Tudtam, hogy komolyan gondolja, és mióta beköltöztem hozzájuk, nagyon élveztem a nővéremmel és a férjével töltött időt, de már nagyon vártam, hogy saját lakásba mehessek.

– Köszönöm.

Azon az estén csak feküdtem az ágyamban, és képtelen voltam elaludni, álmatlanul forgolódtam. Mióta feje tetejére állt az életem, szinte minden éjjel így volt. Egyetlen nap alatt elveszítettem a vőlegényemet, a legjobb barátomat, az állásomat és a lakásomat. Mindennek tetejébe az esküvőn tartott beszédem – melyben lelepleztem Christian és Mia viszonyát – futótűzként terjedt a neten, ahogy a róluk levetített videó is, amint az esküvőm előtti éjszakán a nászutas lakosztályunkban szexeltek. Mikor utoljára néztem, „az őrült menyasszony, a legjobb barátnő és a vőlegény pornóvideója” több mint egymilliárdos nézettségnél tartott. Igen, milliárd, nem millió. A fontosabb hírcsatornák is felkapták a sztorit, és több mint egy hónap kellett ahhoz, hogy lassan, fájdalmasan, de végleg elcsituljon a vihar az interneten. Amikor már azt hittem, kicsit lélegzethez jutok, Christian és családja beperelt csalásért és anyagi források jogtalan használatáért, azt állítva, hogy kifizettettem velük az esküvő nem csekély költségét úgy, hogy közben végig tudomásom volt a megcsalásról. Mintha nem lett volna elég az, hogy ilyen nevetséges vádakkal álltak elő, amikor a hírcsatornák megneszelték a dolgot, az őrület újrakezdődött. Néhány napra még a lesifotósok is letáboroztak a nővérem lakása előtt. Merre halad ez a világ, amikor az ember még a saját esküvőjét sem robbanthatja fel úgy, hogy egymilliárd embernek ne legyen köze hozzá?

Mivel úgysem tudtam aludni, elvettem a mobilomat az éjjeliszekrényről, és görgetni kezdtem az oldalakat. Semmi nem ragadta meg a figyelmemet, így elkövettem azt a hibát, hogy megnyitottam a levelezésemet. Mióta ma délután megnéztem, két újabb elutasító levél érkezett. Sóhajtva ki akartam jelentkezni, de aztán észrevettem egy e-mailt, ami eddig elkerülte a figyelmemet. Két órával ezelőtt jött, és a domainnévre igencsak felfigyeltem.

Joan_Davis@CrawfordInvestments.com

Valószínűleg újabb elutasítás, de azért megnyitottam.

Kedves Miss Vaughn!

Köszönjük, hogy eljött a stresszterapeutaállás-interjúra. Mr. Crawford kiválasztotta a további megfontolásra érdemes jelölteket, ezért szeretnénk felkérni, hogy fáradjon be az irodánkba egy második interjúra.

Kérem, közölje, mikor ér rá a jövő héten.

Őszinte tisztelettel,

Joan Davis

HR-igazgató

Néhányszor pislogtam – nyilván félreolvastam az e-mailt, de nem. Másodszori olvasásra is az állt benne, hogy visszahívnak. Gondolom, azért, mert olyan mély benyomást tettem Mr. Crawfordra a hónaljam szagolgatásával.