A KÉT VARGÓCZY
– Barta! Maga kért tőlem tanítványokat? – kérdezte a tanár úr és hosszú ceruzájával felém bökött.
Felálltam. – Én, tanár úr, ha tetszene olyan szíves lenni.
– Menjen el Vargóczyékhoz. Mondja, hogy én küldtem magát. A fiú hetedikes. Nehézfejű gyerek. De próbálja meg.
– Vargóczy? – kuncogott a szomszédom. – Vargóczyt már a tanár úr is tanította.
Ez még jobban duzzasztotta önérzetemet… Majd én megmutatom, gondoltam, majd én megmutatom!
Erősen kellett a pénz, anyámék egyre gyérebben küldték a koszt-kvártélyravalót, a levelek tele voltak panasszal. Adó, betegség, házbér… Most végre pénzhez jutok, fizetéshez, amelyből harisnyát vehetek magamnak, s nem kell összecsavart lábbal ülnöm, hogy az otromba stoppolásokat leplezzem. Ropogós barna zsemlyét veszek, azzal pótolom a híg l
