VALLOMÁSFÉLE
Kassán töltöttem gyermekkoromat, s egyszer azzal jöttem haza az iskolából: – olyan könnyű a szlovák nyelv! Pohár az pohár, csak kicsit srégen kell mondani.
– És tudod srégen mondani? – kérdezte édesanyám.
Kinyitottam a számat, tátogtam, úgy próbálgattam magamban. A fülemben benne maradt a hangsúly, de a szám nem tudta követni. Csodálkozva ismételgettem: – Pedig olyan könnyű!
Az írással is így van valahogy. Az ember érzi, hogy mit akar kifejezni, csak éppen a szavak nem engedelmeskednek neki, kitérnek előle, vagy olyan túlsággal tódulnak, hogy elsodorják a mondanivalóját. Hatéves koromban, gyermeki vakmerőséggel megpróbáltam kifejezni: a dolgok roppant egyszerűek, könnyen elsajátíthatók, csak éppen a titkot kell ismerni. Adott esetben srégen mondani! De hát éppen ez az! Ez
