Késő este csengettek be. Egy sofőr állt az ajtóban. – Tessék kifizetni a fuvart. Az utasnak nincsen magyar pénze.
Pásztor az ágyból ugrott ki. – Miféle utas? – dünnyögte bosszúsan.
A kislány felriadt az ajtónyílásra. A szíve erősen dobogott. Biztosan érte jönnek. Amikor a paplan alá bújt, s előszedte a világító brosstűt, megfogadta, hogy csak pár napig tartja magánál. Csak nem viszik ezért el?! Apa azt fogja mondani: kutassák át a lányom tolltartóját!
Már nem hallotta az idegen férfihangot. Mintha apa kiáltott volna. A lépcsőházból hangzott a kiáltás. Lerúgta a takarót, az előszobába rohant. Nem kell a világító bross!
Nagymama állt az ajtóban, mellette kofferek, csomagok, s a két keze is tele szatyrokkal, dobozokkal. Minden kavargott körülötte. Amikor utoljára itt járt, akkor is ilyen
