Már egy órája keringett az Állatkertben, s egyre az járt a fejében: vidéken rengeteget tanul az ember, ez fix! A végén már csak ezt hajtogatta; ez fix, ez fix! S aztán erősen kifújta az orrát. Még ki sem csomagolt. A bőröndöket a térdével taszigálta a szoba sarkába. Ráér kipakolni. Mindenre ráér. Vidéken huszonnégy óra legalább harmincnyolcból áll. Be kellett volna menni a színházba; megjöttem! Itt vagyok! De ilyen dagadt orral nem mutatkozik. Az étkezőkocsiban is rájött a sírás, ez az ő formája. Semminek sem érezte az ízét. Kár volt a huszonhét forintért. Minden langyos volt és savanykás, mert ott hátul, ahol a két állkapocs összeér, odagyűlt a nyála, és nem bírt nyelni tőle! Ha rögtön a Főiskola elvégzése után helyezik vidékre, egy szót se szól, még örül is neki. Biztos, hogy örül, vidék
