VALAMI TÖRTÉNT
Amikor a sziréna megszólalt, Petákné vette a kendőjét, és lecsoszogott a lépcsőn. A lépcsőház sötét volt, a kapualjban még az a kékre mázolt lámpa se pislákolt, amit a Tata maszatolt be a múlt héten.
– Én itt vagyok, rám nem mondhatnak semmit – jelentette a sötétségnek.
Baginé rögtön elismerte: – Magával soha sincs baj, Petákné. Inkább az első emeletiekkel. Azok azt hiszik, semmiben sem kell részt venniük. Bezzeg, ha beléptidíjjal csinálnák a légót, már itt terpeszkednének.
Innen is, onnan is előmászott egy sérelem. Igaza van Baginénak, hát nincsen igaza? A doktorné azt üzente, hogy fél a hűléstől, ha cúgban áll, rögtön megfájdul a füle.
– S én nem fázom meg? – nyelvelt a parancsnok, özvegy Králné, formátlan, akár egy krumpli, de azért ketten is rimánkodtak a kezéért. (
