9
Kató az ebédlőben ül a hosszú asztal végében. Amikor kislány korában, vörheny után először kelt fel, akkor érzett ilyen gyengeséget. Kétoldalt belekaroltak, úgy vitték az ablakhoz. Az üveg mögött az édesapja kopogott, integetett neki… ö meg már szeretett volna visszabújni az ágyba, de ott kellett állnia, mosolyogni, csücsöríteni, mutatni, hogy már jól van!
Ha most ágyba bújhatna! De hol van az ágya? Es mihez kezd, mi lesz vele? Szegény apa… Miért nem szedik le az asztalt… Oda kellene ülni a sarokba a lámpaernyő alá. És jól megrakni a kályhát. Imre itt van vele… Érezte, hogy vele marad. Abban a percben, ahogy belépett a szobába, érezte, hogy valami közük lesz egymáshoz. Az ember megérzi az ilyesmit. Ha most megfogná a kezét… Ő is megteheti… Csak úgy, gyengén, gyöngéden… De előbb rendbe
