PETYKA IGAZAT MONDOTT
Dobos Feri kirakja a könyveit a padra, megnyomogatja radírgumiját, kipróbálja csavaros ceruzáját. Emeletes tolltartója is van, azt a padra teszi. Elfér… A lepkés doboza is elférne, van itt hely elég. De azt csak tízperckor szedi elő, ha lemennek a zsibongóba. Mert az is van már nekik! Akkora üvegcsarnok, hogy akár futóversenyt is rendezhetnének benne.
Feri apró zökkenőkkel hordozza körül a fejét, beleszimatol a levegőbe, aztán elrikkantja magát. Ülne ő szép csendben, de valami csiklandós jókedv birizgálja, hiába is próbálná visszanyomni, egyszer csak kint van belőle. Fut az ablakhoz, szaporán végigdobol rajta, mert most meg már a két karjába szaladt az öröm, azt emelgeti. Mindjárt kezdődik az óra, de addig még végignyargal a padok között, mert olyan új, fényes, sima
