VIHAR
Kati úgy lépett be a barakkajtón, mintha az öröm szellője sodorná. Súlya sem volt a lépésének, pedig a csizma elnehezítette a járását.
– Hát te mitől ragyogsz? – fordult feléje Ilus, s gyanakodva nézett élénk, kipirult arcába.
– Itt a kabát – lóbálta meg Kati karján a csomagot, s a nagy papírzacskó hivalkodón zörgött. Egy pillanat alatt körülfogták, még Bojtárné is, aki a jó gazdasszonyok odaadó figyelmével pirította a paprikás krumplinak való hagymát, odafordult.
– Megvetted?
Kati a zsinegen tartotta az ujját, de nem nyitotta ki rögtön, mintha a várakozás perceit szántszándékkal akarná elnyújtani.
– Drapp színű… nem is, inkább barnás. A gallérját meg fel lehet gombolni – magyarázta felhevülten.
Ilus kivette a kezéből. – Mutasd már, ne magyarázz!
A kabát végre kikerült a zacs
