A „LAJOS-ÜGY”
Ha új lakó érkezett a barakkba, ketten-hárman is félrehúzták, s azt kérdezték tőle: – Zámbóné már elmondta Lajost?
Mert Zámbóné azzal kezdte, hogy töviről hegyire elpanaszolta az újonnan jötteknek: ülhetne most ő otthon, saját főbérleti lakásában a Zsilip utcában, ha nem az a gazember Lajos… Miatta jött el hazulról, hogy ne is lássa! Hogy tűnjön el a szeme elől. Ezt érdemli ő meg tízesztendei házasság után, hogy összebújjon azzal a lánnyal, a szeme láttára, ott az ő konyhájában?!
A régiek már ismertek minden kis részletet, tudták, hogyan csinált embert abból az ágrólszakadtból – mert ágrólszakadt volt, élhetetlen, kétbalkezes, s csak az utolsó esztendőkben vitte valamire. Tudták azt is, hogy most már „tart magára”, pedig ha ő nem segíti, még most is csak olyan szaladjlajos
