– Majd később… később elmondom. Akarom is, hogy apa tudjon róla. – És Gyuri sután elmosolyodik, megvakarja a kutya fejét, lehajol egy kavicsért, messzire hajítja; s csak amikor a kutya eliramodik érte, szólal meg újra. – Már régen be akartam jelenteni…
– Bejelenteni? – Kálóczyt megüti a kifejezés. – Hát akkor jelentsd be – mondja, s a megértés szót önkéntelenül megbocsátásra cseréli fel. Megbocsátok neki, gondolja, és ki-be gombolja a kabátját, sál után keresgél a zsebeiben, s miután megtalálja, visszagyűri a zsebébe.
– Majd ha visszajön apa… úgyis sétálni indult. Én meg egy kicsit összeszedem a gondolataimat.
– Ebédeltél már?
– Nem, nem vagyok éhes… egyedül szeretnék maradni. Aztán majd megkeresem apát.
Kálóczy számonkérőn vizsgálgatja az arcát, melyen az öröm vagy a levertség jegyei
