ERZSI-ERZSÉBET-ERZSÓK
Magda a dívány sarkába kuporodott. – Mesélj… Mondj el mindent magadról – sürgette Erzsit, és meggyújtotta a kislámpát.
– Ne, ne csinálj világosságot – húzódozott Erzsi. – Már csak az alkony áll jól nekem – mondta azzal a könnyedséggel, amelytől mindig nehezére esett a nyelés.
– Mi van Zoltánnal? Elvesz? – kérdezte Magda, és rögtön felelt is magának. – Persze hogy elvesz.
Erzsi idegesen nevetett: – Nem vesz el. Ezt is elrontottam.
Magda közbe akart szólni, de Erzsi nem engedte. – Ne gyere nekem azzal, hogy „egy dolgozó nő”… meg a „közösség”… Egy dolgozó nőnek is kell, hogy haza várjon valakit… Hogy rakott krumplit főzzön a kedvéért. A közösség nem tud nekem gyereket adni – kiáltott indulatosan.
– Erzsikém…
– Ne mosolyogj – mondta Erzsi, holott Magdának eszében s
