Vidám vasárnap

Chapter 2

NÉPSZERŰSÉG

Egy vidéki városba hívtak meg előadást tartani az új magyar irodalomról. A levélben az állt, hogy ragaszkodnak személyemhez. Bevallom, ez mélyen meghatott.

Az előadást megelőző napon egy női hang telefonon megkérdezte, megtartom-e az előadást.

– Természetesen – feleltem.

– Akkor tudatosítom – mondta a kedves női hang, és letette a kagylót.

Másnap reggel újból felhívott, és megnyugtatott, hogy aktivizálta a tömegeket. Kezdtem izgatott lenni. Szívem a torkomban dobogott a gondolatra, hogy engem tudatosítanak, és miattam akitivizálják a tömegeket. A megbeszélt időpontban tettvágytól égő fiatalember jött értem, és ellihegte, hogy ma ugyan MHK napjuk van, de azért ne féljek, lesz hallgatóságom, kezeskedik érte! És biztatóan rám hunyorított. – Majd összetrombitálunk egypár embert.

engem miattam A terembe lépve megállapítottam, hogy az aktivizált tömeg alig harminc emberből állott, beleszámítva a kultúrfelelőst is, aki üdvözlésképpen lelkesen összeroppantotta az ujjaimat, és kijelentette, hogy már nagyon vártak. Majd feltaszigált a színpadra, ahol a honvédzenekar foglalt helyet. A függöny szétlebbent, felzúgott a taps, a kultúrfelelős mellettem termett, és érces hangon bejelentette: Honvédzenekarunk első számát, a Zengő dalunkkal köszöntünk címűt – rám mutatott – a mi kedves és híres írónőnknek ajánljuk. – Gyorsan felém fordult: – Szabad a nevét?

Zengő dalunkkal köszöntünk – Palotai Boris – súgtam.

Nem értette, megrázta a fülét, mintha víz ment volna bele.

Újra súgtam. Biccentett, az arca felragyogott s harsány hangon folytatta: – …kedves és híres írónőnknek, Palotás Mariskának ajánljuk.

Trombita harsant, dob pergett, s a honvédzenekar odaadóan muzsikált Palotás Mariskának.