A megindulás éjszakáján a Duna komor, sötét tömeggé vált. A víz fölött meggyűltek a rosszat akaró árnyak és az idők során beléfúltak lelkei, akik temetetlenül a két világ között ragadtak. Nem csak a hangot nyelték mohó kétségbeesésükben magukba, hanem mindent: Hold anyának és a Hadak útjának fényét, az engesztelésül hullámokba szórt sót, az ártó lelkek elűzésére messzire bedobott varázslattal teli tárgyakat.
Barany egyik tudományosa napnyugta óta bokáig a vízbe merészkedve keringett, zümmögve kántálva, karjait kitárva és néha meg-megtántorodva, mikor tudományával egy erősebb lékekbe akadhatott. Berzence attól tartott, beleszédül a mélyebb vízbe és elragadja egy örvény, hogy a világ végéig keringjen odalent azokkal, akiken keresztül utat akart törni.
Túloldalt néhány őrtűz égett.
– Igen
