Úgy álltak fel, mint egy küldöttség. Elöl Viola, a szónok, és fél lépéssel mögötte a másik kettő. Viola felrántotta hirtelen az intézeti matrózblúzát az ünnepi alkalomra, de a másik kettő csak úgy, ahogy délelőtti munkájukat abbahagyták.
– Kedves Máté – szólt Viola meghatódottan –, életed legszomorúbb napjának ma van az első évfordulóba. Ha ma rendkívüli napja is van a házunknak, mi nem felejtettük el, és lélekben veled vagyunk a fájdalmas emlékezés óráiban. A részvevő szívek melege adjon neked vigasztalást szomorúságodban… Emlékül e kis képet nyújtjuk át ezen a napon.
Ekkor Anna, akinek ez volt a néma szerepe, letett egy bekeretezett képet Máté asztalára. Ez a kép a megholt Csonka Lukácsot és fiát, Jánost ábrázolta katonaruhában. Az ügyes fényképész két civilképről egybekopírozta az apá
