13. RUHA TESZI AZ EMBERT
Budai éveimben mindig volt egy-egy helyem, ahova rendszeresen eljártam. Leginkább olyan, ahonnét jó rálátás esett a városra. Így ebben az időben a Halászbástya északi sarkán a Julianus-szobor. Szerettem a barátot, aki elment messze keletre magyarokat keresni, hogy megmentse lelküket a pogányság poklától, testüket a nagy kán hordáinak nyílvesszőitől. Európa birodalmakban gondolkodott, Julianus népet keresett, testvérnépet. Elkésett, magyarokat már nem hozhatott, csak a hírüket. Azzal is sietett Rómába, hogy híradása megőriztessék az örök városban, mert megőrzik-e Budán? Marad-e Buda is magyarnak, ha az áradat idáig ér? Tudta tán az évezred törvényét, hogy Európa önmagát csak Magyarország nyugati határán védi?
Ekkoriban már jócskán elavult hazánk táján a birodalmi
