– És közben az enyém megfagy, ne hülyéskedjetek. Leteszem erre a székre.
– Az isten szerelmére! – kiáltottak hárman egyszerre.
– Ezt most már vállalnod kell – makacskodott a költő. – Ne mozdulj, és főképp ne beszélj, mert a leheleteddel fölkavarod a pihéket. Ha végeztünk, valaki átveszi tőled. Nem mondom, hogy az, aki legelőször végez, mert akkor versenyre kelnénk a lassúságban, és valahányan fagyos zsírt törülnénk a tányér fenekéről. Légy olyan, mint egy szobor, és a talapzatodra odaírjuk: lány, fajdkakassal!
Elsőnek a kistanító falta be a vesevelőt, Eszter mégis a segédjegyzőt szólította.
– Jöjjön, Viktor, szerintem magának vannak itt a legjobb idegei, nem kezd el bizonyos idő múlva remegni.
A segédjegyző készségesen átvette a fajdkakast, és nyomban le akarta tenni a székre.
– Hohó
