Mihály kurta köszönéssel otthagyta a színigazgatót, és dühét csak azok a gyengéd gondolatok szelídítették, melyeket Eszterrel kapcsolatban melengetett.
Másnap reggel mégiscsak a roggyant házban ébredt: a lehidart ágyban, a szalmafészekben, melyből Krenács és Gizella kiröppentek. Az ébredés fanyar ízét az enyhítette, hogy elsőnek Eszter kopogott be forró kávéval és lágy kenyérrel. A korai napfény glóriáját hozta szőke hajában.
Felült az ágyában, s míg az asszony ölébe tette a tálcát, meg akarta simogatni a haját, de az elkapta a fejét.
– Szégyelleném magam, ha a főnök úrnak volnék – mondta duzzogva.
– Miért, Eszti?
– Az egész hegy arról beszél, hogy ingben-gatyában menekült az ablakon át a Fehér Üröm asszonyától. Jó, hogy mégsem az én Orbánom jár hozzá. De azt csodálom, hogy ekkora dar
