– Látod, ezt jobban szeretem hallani, mint hogy megőrjítettelek azzal a tegnapi fellépésemmel. Meg hogy mit szenvedtél azóta értem. Jó, elismerem, ez is jó volt arra, hogy meghódíts, mert az asszonyi hiúság végtelen. De arról szót se többet.
– Jó, megígérem. És akkor eljössz majd, ha kész lesz az üvegtető?
– Hová is mennék máshova?
Az idő szárnyat kapott, a nyári éjszaka rövid.
– Lekísérlek az állomásra. Bár ilyenkor már nem kell tartani a kutyáktól.
– Csakhogy már nem megyek.
– Nem?
A zeneszerző megdöbbent. De a lány elfogultságában nem vette észre.
– Nem. Mért is mennék? Azért, hogy sajnáljanak azok a nők ott? Lesajnáljanak?… Nem. Mondják inkább, hogy szemérmetlen vagyok. Szemérmetlen leszek és ragyogok. Mert most már tudok ragyogni. És fütyülök az egész társaságra. Repessze meg
