– Mondja, miképp lehet, hogy eddig sosem botlott meg azon a hibás küszöbön, és most egyszerre…
Zita hallgatott, mert hisz hogy is lehet ilyen kérdésre felelni.
– Na, mondja!
Ez az unszolás még érthetetlenebb volt.
– Mondja csak meg. Az ilyesmi nem véletlen.
– Hogyhogy nem véletlen?
– Nem. Kíváncsi vagyok a véleményére, hogy maga szerint mi az oka?
Ezt ismerte jól, ezt a makacsságát, hogy ha valakit elkezdett faggatni, akkor nem vonult vissza sikertelenül. Bár őrajta még soha, de soha nem gyakorolta ezt a tortúrát. Másokon, a füle hallatára annál inkább.
– Valami történt magával? Úgy értem, hogy valami szokatlan?
Zita úgy érezte magát, mint egy gyermek, akit csínytevésért keresztkérdésekre fognak. Legszívesebben elsírta volna magát a faggató és mégis atyaian jóságos tekintet alatt.
