Diszharmónia

Fejezet 2

A patkány nagyon jókor jött. Akkor, amikor Sárát életében először leküldték tüzelőért a pincébe. Nem is szénért, amivel bemocskolhatta volna a kezét. Szenet nem is tartottak. Fatüzeléses kályhák voltak a lakásban. Nagyon ügyes, gyékényből készült könnyű karkosárral ment le. Mégis rendkívül szerencsétlennek érezte magát. A tüzelő felhordása mindig is az apa dolga volt. A mostohaapáé, annyira, hogy szinte hozzátartozott az egyéniségéhez, mint az elszakíthatatlan irhabunda.

És csak annyi volt az egész, hogy az anyja minden bővebb magyarázat nélkül, szinte hanyagul odakiáltott neki a fürdőszobából. – Eredj le, Sára, amíg apád kitölti a lottót. Nem akart hinni a fülének. Döbbenetében még ellentmondani is elfelejtett, csak ahogy kullogott lefelé a lépcsőn, akkor ébredt a tudatára, milyen méltatlan dolog történt vele, és úgy érezte, új, az eddiginél sokkal kegyetlenebb korszak kezdődik az életében. Minél mélyebbre merült a pince nyirkos levegőjébe, annál biztosabb volt benne, hogy valaminek közbe kell jönni. És valóban: megjelent a patkány. Óriási patkány volt, és amint felkattantotta a villanyt, a félelmes állat egyenesen nekirohant.

Az lett volna a természetes, hogy tüstént elájul. Ám éppen a természet nem vét akkorát, hogy ott helyben földre sújtsa és a rémes állat a hasán táncolhasson, ha arra szottyan kedve.

Irtózatosat sikoltott, s mint az őrült rohant fel a lépcsőn még mindig sikoltva, ahogy torkán kifért. Csak az első emeleten rogyott össze a négy első emeleti lakó szeme láttára, mert a fültépő hangra akkor már valamennyien kiáradtak…

– Ugi úr! – kiáltottak egyszerre többen, de akkor már Ugi Szilárd és neje zúdultak lefelé a lépcsőn. A mostohaapa, aki nem volt híve semmilyen feltűnésnek, egyetlen hang nélkül felnyalábolta az elnémult lányt, és vitte fel a lépcsőn olyan sebesen, hogy a feleségének elég volt loholni utána. Zita, az anya is volt annyira rátarti, hogy nem jajveszékelt a megvetett szomszédok előtt.

A testet letették a sezlonra. Ugi ecetes vízért szaladt, Zita pedig kibontotta rajta a ruhát. Nem kellett sok hozzá, mert csak egy viseltes pongyola volt rajta. Úgy, ahogy a fürdőszobára várt. Még egy kardigánt kapott magára, mikor a pincébe indult, ennyi volt az egész. A pongyola alatt csak egy tenyérnyi nadrág.

Mikor a pongyola kitárult, mind a ketten megdöbbentek. Az asszony is és a férfi is, aki szinte a perc töredéke alatt visszaérkezett. A különleges helyzetben is észre kellett venniök a teljesen fejlett keblet, a csípőt, melyen a nadrág majd a szakadásig feszült, az erőteljes combokat. Erre a néhány hónap alatt történt hirtelen átalakulásra egyszerűen nem figyeltek oda eddig a percig.

Sára mindent tudott, ami vele történik. Azt, hogy ölbe hozták, azt, hogy pongyoláját kibontották. Ha valamiképp kicsit úgy hatott is ez az egész, mintha álomban történnék vele, amikor semmiért nem felelős az ember.

Azután, ahogy tért vissza a teljes öntudata, úgy érezte, most bosszút áll. Mindenekfelett a mostohaapán áll bosszút azért, mert nem ment a pincébe, hanem ahelyett a lottót töltötte ki. De ezenfelül másért is, amit nem tudott megfogalmazni. Ugi valóban lesújtva távozott a szobából.

Az anya pedig széttárt, merev ujjakkal simogatni kezdte a szíve táját, az ecetes víz folyt a bőrén. Később az ujjak fellazultak. Akkor történt ez, amikor Sára bőre megremegett olyan finoman, ahogy a paripa bőre remeg, ha az ostor hegye érinti, vagy csak egy hozzácsapódó bogár. A test még hideg volt, de a kéz forró. Végigcsúszott a hasán, a derekán, átfogta a mellét, elébb az egyiket, aztán a másikat.

Mikor egy pillanatra felnyitotta a szemét, az anya ráhajolt, és csókolni kezdte a homlokát, az arcát, aztán a nyakát, a vállát. Arcát a mellére borította végül, és gügyögni kezdett neki olyan szavakat, amilyenek legelső emlékeiből voltak ismeretesek.

Sára bőre fehér volt, szinte vakítóan fehér. Egészen más, mint az anyáé. Ez a bőr az igazi apától származott. Zita jól emlékezett arra a feltűnő különbségre, ami a napégette férfiarc és a test bőre között volt.

Az asszony jól ápolt, dús hajának csiklandozása s a hajszálak merevítésére használt szer erős illata volt az, amely végül Sárát mégis arra késztette, hogy megmozduljon.

Ő maga takarta be testét ismét a pongyolával.

Az igézet elmúlt. A szülők megismerték a félelmes sikoltás és az ájulás okát, de ezúttal nem volt sok idejük tárgyalni felette. Ugi leszaladt a pincébe fáért, és nem találkozott a patkánnyal. Egészen természetes dolog, hogy nem találkozott vele, mert a patkány nyilván éppen úgy megrémült, ahogy megrémült a lány. Mégis gonosz gyanúja támadt. Nevezetesen az, hogy hátha nem is volt patkány, csak jelenetet csinált a mostohalánya a rendkívüli inzultus miatt. Pontosan emlékezett a pillantására, mellyel valósággal keresztülszúrta, mikor elhaladt kezében a kosárkával a konyhaajtó előtt. Mert ott a konyhában rajzolta az x-eket a rózsaszín lottószelvényre. Ámde nem volt olyan pozíciója a családban, hogy ilyen gyalázatos gyanúnak hangot adhasson. Ilyesmi eszébe sem jutott, sőt szégyenlette magát.

Míg bekészítette a fát a kályhába, és hidacskát képezett az alágyújtósnak, Zita elvégezte toalettjén az utolsó simításokat, és távoztak. Azt mindhárman magától értetődőnek vették, hogy Sára ezen a napon ne menjen iskolába. Távozás előtt mindketten megcsókolták és a lelkére kötötték, hogy az időt használja fel az esetleg elhanyagolt tananyag bepótolására, és ezt Sára erőtlen fejbólintással tudomásul is vette.

Mikor hallotta, hogy lent a kapu is becsapódott, felkelt, egy szál égő gyufát dobott a kályhába készített olajos fűrészporra, aztán kinyitotta az ablakot, kihajolt. Az ablakuk kisebb parkra nézett, amilyeneket ezek között az új házak között képeznek ki udvar helyett.

A park egyik részén játszótér volt. Mivel iskolaidő volt, egyetlen ötéves gyerek tartózkodott a játszótéren. Győzködött a hintával, melyhez nem juthatott, mikor a nagyobbak ott voltak.

– Robi! – kiáltott Sára lehetőleg éppen akkorát, hogy a gyermek meghallja, de ne legyenek rá figyelmesek a csukott ablakok mögött a szomszédok. A gyerek készségesen szaladt oda. Sára papírba csomagolt aprópénzt dobott le. – Ez négy forint. Háromért hozol nekem színházi újságot, egy a tied marad.

A házban volt egy hatgyermekes család, s emiatt, hogy hat gyermekük volt, jóval szegényebbek voltak a többinél. Ám amilyen feltűnő volt a különbség életszínvonalban ennek a családnak a kárára, ugyanolyan feltűnő ezeknek a gyerekeknek az élelmessége más gyermekekhez képest. Az ötéves azonnal lemérte magában a neki ígért pénz értékét, és ahogy telt tőle, rohant az újságosbódéhoz.

A következő percben Sárának csak a kezét kellett kinyújtani a cseppet megnyitott ajtón, s már övé volt a színházi újság. Visszafeküdt vele a sezlonra, és nagyon tüzetesen áttanulmányozta képről képre, betűről betűre.