– Ide figyeljen, András – mondta feléje fordulva, és karjára tette a kezét. – Én azelőtt nem tettem volna meg, hogy letérjek arról a szokott útról, különösen egy férfival, akit ma látok először. De úgy látszik, most az a kívánság, hogy én távolodjam a családtól, és élek is a szabadságommal. Jó magával kettesben lenni, mindenkitől távol. Sok szeretetre méltó vonás van magában. Többek között az is, hogy olyan szolgálatkészen felment arra a magas fára, meg hogy meglett ember létére ezekkel a versekkel bajlódik. Ez a vers igazán szép is volt. Az is igaz, amit Muzsi bácsi mondott, hogy szép ember. Ezt elismerem, és hozzá úgy érzem, mintha régi ismerősöm volna.
András szólni akart, de Viola megállította.
– Bizonyára tudja, hogy ez a kirándulás miértünk, kettőnkért van. Vagyis – mit kerteljünk,
