– Semmi?
– Semmi. Én azóta igazi kommunistákkal voltam börtönben. Tudom, hogy semmi. Meghalni is láttam kommunistákat.
– A saját szemeddel! Szegény lányom.
Irén könnyezett. Egy ideig hallgatott, majd mikor megszólalt, egészen váratlan dolgot mondott.
– Nem lehetséges, hogy azok meg téged gondoltak igazi kommunistának?
Látván Viola csodálkozó tekintetét, mintegy védekezésképpen mondta.
– Látod, ilyen vagyok én. Én szörnyülködés és gyűlölet nélkül ejtem ki ezt a szót. Nem úgy, mint boldogult nagyanyád vagy a többiek is a családban. Mert én igen egyszerű asszony vagyok, Viola. Én nem gondolok tizenkilenc rettegéseire, és arra sem, ami azután történt. Vagy ha gondolok rá, akkor összekeverem a kettőt. Azt tudom, hogy felakasztották előbb a patonai káplánt, azután ezt a szerencsétlen Vaksi
