Valamivel később, mikor az apa homlokon akarta csókolni lányát, alig fért hozzá a rajta csüggő gyerekektől. A felnőttek is szeretettel ölelték magukhoz, sőt legtöbben könnyezve, de ebben már korántsem volt olyan túláradás, olyan féktelenség, mint a kutya, a szolgálólány és a gyermekek örömében. Mozdulataik magukon viselték a gyászos nap lassú méltóságát. Fájdalommal figyelte ezt a tizenkét éves Tamás, aki az öröm első percei után félrevonult a hideg kályha sarkához, s szorongott azért, hogy rossz szó ne érje megtért testvérét. Csak Irén, az anya volt olyan, mint mikor vakációra tértek haza gyermekei az iskolából. Az öröm akkor is könnyeket szokott csalni a szemébe. És Máté fogadta hivatásához illően azzal a megkülönböztetett szeretettel, amely a tékozló fiú példázata szerint a megkerült bá
