Katalin nem álmodott az erdei házról és arról, aminek az emléke az elalvás pillanatáig gyötörte, hanem Krisztináról álmodott, a sajtkészítő mester leányáról. Kart karba öltve járták a svájci kisváros utcáit a szökés előtti napon, és Krisztina a titkairól vallott, arról, ami közte és a sajtoslegény között történt, az éjszakai útjairól, a szökési tervéről és arról is, hogy gyermeket vár.
Mikor felébredt, pontosan emlékezett minden arcvonására, de még a hangjára is, és ajkán érezte az arcbőrét, a szempilláit, ahogy megcsókolta, mikor elváltak…
És míg fel nem ébredt – szinte teljesen megfeledkezve a múlt nap egyéb eseményeiről – csak az öreg sajtgyáros meséje járt az eszébe, és az volt a vágya, hogy minél előbb megismerkedhessek közelebbről azzal a családdal, mely, úgy látszik, egészen más,
