Melinda arca megenyhült, sőt a következő pillanatban mosolygott, és Katalin nedves öklében törölte meg a szemét.
– Csak azután ne vedd ezt megint valami elkötelezésnek. Az nem olyan hamar megy, hogy az ember tisztában legyen önmagával. Ha pedig elkotyogsz rólam valamit, akkor megcibálom a füled. Azt hiszed egy férfinak árt az, ha kicsit szenved? Ördögöt. A szerelemhez meg egyenesen kell is.
Melinda valóban elhatározta, hogy hallgat erről a beszélgetésről, de mikor hazafelé mentek és nagybátyja mellett ült a bakon, az olyan keserű, valósággal életunt képet vágott, hogy az már ijesztő volt. Azért sokáig visszatartotta magát, csak a falu végén kezdett el beszélni.
– Ugyan Matyi bácsi, mit szomorkodsz. Ha egy csepp eszed van, tudhatod, hogy a szív lobbanni tud, de a tartós hevüléshez idő ke
