Katalin otthagyta az ablakmélyedést, hol az egyik nehéz függönyszárny jóformán eltakarta őket. A legmélyebb fotelbe vetette magát.
– Nahát, nem is gondoltam, hogy magának ilyen rettenetes természete van. Amikor ott a világbékéről tartott előadást, egészen másmilyennek mutatkozott. Mérsékeltnek, bölcsnek, tekintélyesnek…
– És magának az olyan férfiak tetszenek? – kérdezte a vendég, és leült vele szembe.
– Nem! – vágta rá Katalin, mielőtt meggondolta volna. Majd hirtelen az ajkához kapott. – Szép kis dolog. Keresztkérdések elé akar állítani. Hát jegyezze meg, hogy nem hagyom magam kikérdezni.
– Bocsásson meg, nem akartam ezzel felizgatni.
– Tessék! Ilyen beképzelt emberrel sem volt még dolgom. Egyáltalában nem vagyok izgatott. Egészen nyugodt vagyok.
Lehajtotta a fejét, cipője orrával
