Katalin elpirult, mert úgy érezte, máris az ő bőrére megy itt a vásár. És minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy ez a gyengéd asszonyi szív reá vonatkoztassák.
– Szerintem teljesen igaza van – szólalt meg váratlanul –, tiszta fölösleges itt minden rongyrázás. A következő évtizedek története úgyis csak a nagy népek története lesz. A németek, ha elvesztették is a háborút, biztosan lábra állnak, de mi…
– No, de Katalin! – vágott közbe Vilma. – Miket beszélsz? Erről az oldaladról egyáltalán nem ismertelek.
Barnáthy türelmesen mosolygott.
– Hát, ha a hadi sikereket nevezzük történelemnek, akkor persze hogy nem lesz. De a szebbik feladat a miénk. Mert míg a nagyok a háborúra készülnek, mi nyugodtan élhetünk a tudományos és kulturális fejlődésnek. Óriási perspektívák nyílnak a katonailag
