– Egy hét múlva ugyanitt, ugyanebben az órában. Jó?… Vagy várjon csak, nem is itt. Nem kell éppen a sír mellett.
Az erdőcske egyik sarkát hozzákerítették a temetőhöz, hogy a sírkert arrafelé növekedhessek. A fiatal fák alatt vastag pázsit nőtt ezen a részen, mert itt nem hajtották keresztül a csordát. Kiválasztottak itt a fák alatt egy helyet, ahol legközelebb találkoznak.
– De mért csak egy hét múlva? – próbálkozott a fiatalember, mielőtt elváltak.
– Nem kell semmit elsietni – felelt Katalin.
Ilyen határozott volt, amíg a fiatalember el nem tűnt a temető sűrűjében. Akkor pedig egyszerre félelem fogta el. Nemcsak amiatt, ami történt, hanem azért is, mert az est egyre gyorsabban szállt le a temetőre. Nem maradt ott egyedül öt percig, és annyira sietett, hogy a kapuból még egy pillanatra
