TIZENÖTÖDIK FEJEZET
Kyra rossz előérzete egyre csak nőtt, ahogy átvágott a vizenyős tisztáson, Dierdre és Leo társaságában. Az eső és szél csapkodta az arcát, vacogott, gyomra már szinte egy csomóban állt az éhségtől de ennek figyelembevétele nagy hiba volt – de nem volt képes visszafordulni. Racionálisan gondolkodva, a lánynak követnie kellett volna apja tanácsát, elkerülnie az embereket, és folytatni az utat, amíg a tengerhez nem érnek, Ur tornyához.
Viszont olyan éhes volt és fáradt, hogy képtelen volt ellenállni a fogadó csábításának. Csak jusson be valami fedezékben, ahol meleg van és étel. Mindezek után Dierdre-nek igaza volt: kockázatos lett volna nem megpróbálni ételt szerezniük, különösen, hogy még több napi út állt előttük.
Ahogy közeledtek a fogadóhoz, egyre jobban hallatszot
