Étienne Aubert – vagyis VI. Innocent pápa – újra meg újra beletúrt dús, fekete szakállába, amit őnála az elbizonytalanodás egyik jelének lehetett sejtelmezni. Tekintete a Rhône-on átívelve, a mézszín kőfalakon felfutva újra visszatért azon két, tiszteletet parancsoló toronyra, melyeket ő építtetett az Úr dicsőségére a Palais Neuf2 kiegészítéseképpen.
– Amikor teljesen elkészül – mormolta elmerengőn –, ez lészen majd az anyaszentegyház legnagyobb épülete.
A kasztíliai nem válaszolt – ugyan mit mondhatott volna? Hogy immár érti végre, Őszentsége VI. Ince miért a Saint-André-erődbe hívta audienciára? Hogy maga a Szentséges Atya is vétkes lehet a hét kardinális bűn egyikében, jelesül a superbiában – a büszkeség azon válfajában, melynek közeli rokona az önteltség, a beképzeltség, ami, ugye, a
