– Hosszú történet, fenség. Nem untatnálak vele.
– Zsejke is itt van? Látnám, beszélnék vele, tanácsát kérném.
– Visszatért a Bükkbe.
– Kár. De nem túl nagy baj. Tervezem, hogy ellátogatok pár hétre Diósgyőrbe, míg Lajosom az újabb nyamvadt hadjáratával foglalatoskodik.
Roska megest nyelt egy nagyot. Nem tudta hová tenni, hogy úrnője mitől ily nyegle most.
– Hová indul őfelsége? – kérdte meg, miután a hirtelen beálló hűvös csend kezdett kínossá válni.
– Rácországba. Férjurad is véle tart, gondolom.
– Ezúttal nem, fenséges asszonyom. Nem teheti. Eskü kötelezi arra, hogy visszatérjen Itáliába. A Szentszéknek fog szolgálni.
– Nocsak, nocsak! Mikor mén’?
– Miután fia világra jött. Szent András hava vége fele indul.
– Bizonyos-e, hogy fiatok leszen?
– Semmi sem bizonyos, fenséges assz
