Aztán elsötétült előtte a világ…
– Mi történt? – kapaszkodott Bruno Scaligeribe egy alacsony, terebélyes dáma, megragadván a lehetőséget, hogy telt kebléhez vonhassa a deli ifjú karját. – Nem értem. Mi van? Miért kell méltatlankodnunk?
– Semmi különös – fojtotta vissza nevethetnékjét, bontakozott ki a bújásból Brúnó. – Conte Lando kapott egy pofont a jobb arcfelére.
– És?
– Eldőlt tőle.
– Egy pofontól?
– Nem akármilyen pofontól. Egy Thodi-pofontól!
– Eldőlt? – próbálta újra megragadni Brúnót a hölgy.
– El. Szerintem egy ideig nem is igen tér majd magához.
– Akkor most mi lesz? Várunk? Vérre megy a párbaj, nemde? Úgy hirdették.
– Nem kell várnunk – tett egy újabb kicselező mozdulatot Brúnó – Vége.
– Hogyhogy?
– Van vér. Igaz, takonnyal kevert, de vér. Conte Landónak megeredt az
