– Öcsém volna – javította ki Bulcsú.
– Akárha az öcsém volna!
– Helyes – enyhült meg Miklós. – Ó, te akasztófavirág, te… nem is értem, miért visellek még el!
Azt, hogy a hát mögött keresztbe tétettek az akasztófavirág ujjai, csupán Rigó és Éjfél látták, de őket nem hozta ki sodrukból a hamiskodás, csak tovább ingatták fejüket fel s alá, mint akik unatkoznak, s az időt bólintgatással igyekeznek kitölteni.
– Mert engedelmes szolgád vagyok, uram!
Bulcsú megemelte kupáját.
– Kedvedre lesz a süvölvény, hidd el!
– Meglátjuk. Most igyunk! Aztán engedelmetekkel, megülöm Éjfélt. Kíváncsi vagyok, hogy jövünk ki, én meg a gyönyörűséges csodaparipa. Áldást!
Mindenki fogadta a köszöntést – egyszerre emelkedtek magasba a kupák.
Mintha tanult, begyakorolt lett volna, úgy csengett össze egyetlen
