– Ja, hogy az? Aki Anjou Lajos talpnyalója. Tudom. Figyelek, persze, már miért is ne figyelnék?
Sachetti homloka elborult.
– Hogy talpnyaló? Meglepődnél, Georgius, meglepődnél, barátocskám… Lényeg, hogy mihamarabb megkapja a rühes oroszlánkölykeit!
– Készítsd az erszényt! – húzta fejére körgallérjának csuklyáját a lefogyott, petyhüdt arcbőrű, táskás szemű, homlokán kopaszodásnak, halántékán őszülésnek indult idősb’ Toldi fivér, miközben vetett még egy pillantást a Campanile tetejét övező állványrengetegre. – Tényleg szép lesz ez a torony, ha elkészül… Az a Bondone, vagy ki a ragya, büszke lehet majd reá.
Durante sunyi, menyétszerű arcára megvetés, fölény ült ki.
– Kész lesz, meglásd, fél esztendőt sem adok neki! Giotto mester viszont már rég halott, nem láthatja tervét megvalósulni. D
