Tarkacsu sem maradhatott tovább hátul: testőreit maga mellé intve, szablyáját a magasra emelve ugratott előre, hogy rácsapjon a sebektől, vereségtől tántorgó maradék nyémecre, és teljessé tegye a nagyúri had diadalát.
A ligeterdőkből a táltosok, tudományosok dobjainak üteme kísérte:
Tar-ka-csu-nagy-úr!
Tar-ka-csu-nagy-úr!Tar-ka-csu-nagy-úr!
Tar-ka-csu-nagy-úr!– A bajor had fője! Azt mondják…
A vén episzkoposznak8 nem volt akkora haja, aminél fogva a levágott fejét tarthatták volna. Egy törött kopja vashegyére szúrták fel, így nyújtották Tarkacsu felé.
episzkoposznak– Dobjátok a folyóba a többi közé! – intett Tarkacsu. – Ők sem tettek mást Kurszánnal!
Lova kelletlenül lépett: holttestek, hátasok dögei, eldobált, elejtett fegyverek alattomosan rájuk váró élei terítették meg a folyóága
