– Jól mondod! – vágták rá egyből.
– Jól mondom hát? – emelte fel a hangját Tarkacsu. A várakozással, ősökre való néma figyeléssel töltött idő után nehéz volt hirtelen levetni magukról a csendet.
– Jól mondod!!!
Most már kiáltották.
– És itt ez a két repedés! – fordította el Tarkacsu a csontot. – Mély, erős repedések, úgy futnak előre, mint hadra kész lövők századai! És itt elválnak! Napnyugatra tart az egyik! Dél vidékére a másik! Látjátok?
Látták hát.
– Ez az ősök szava! Ez az ősök tanácsa!
Tarkacsu letette a csontot. Kósa óvatosan elvette és a savanyú szagú tudományos a tárgyaival teli zsákocskájába süllyesztette. Elviszi majd és talán felfüggeszti a lélekkel telt csontokat valamelyik fájára a mocsaras laposok hátain, ahova csak ő ismeri az utat és ahova mást nem engednek be az ot
