Rózsa látta: falfehéren jött ki, elhagyta az ereje, leült a ház elé a földre. Akkor Rózsa szaladt a többiekért. Jött Alpár is, a fia. Megnézte a hótt öreget, majd kijött. Addigra odagyűltek mindahányan, kik tegnap este úgy örültek a kisfiú születésének. Zolna asszony mondta ki:
– Egyik nap a születésé, a másik a halálé. Így élünk és halunk mi, mindahányan.
Két nappal később Kund végre összeszedte a bátorságát. Eltemették Csákot, és visszaállt a rend a révházban. Alpárnak szoknia kellett a gondolatot, hogy mostantól ő lett „Csák”, ő a révészgazda, és itt minden az ő akaratához igazodik. Bodza elsiratta a férjét, aztán úgy vélte, hasznos nagyanyja lészen az unokának, kinek a Marót nevet adták.
Rózsa mintha tudta volna, miért jön Kund. Nagy fekete szemét a férfira emelte. Félelme csillapul
