Azon télidőn nem sok történt a Honban. A külországiak nyugalomban maradtak, és ahonnan talán némi veszély fenyegetett: délen, Bizánc felől, ott is csöndesen leperegtek ama havas hónapok. A hideg sem volt oly nagy, mint máskor. Megesett bizony télnek közepe táján is, hogy meleg szellők lengedeztek. Senki sem értette, mert ilyesmivel a legöregebb honlakók sem találkoztak.
Midőn kitavaszodott, István megérezte, hogy valamit tennie kellene. Ezen maga is csodálkozott, hogy lám, nem tud nyugton megülni a sutban, mint oly sok más férfi. Ők csak vadászni járnak, ha urak, földet mívelni, ha parasztok. De úgy igazán szeretnek semmivel sem foglalkozni, ezt meg István nem tudta megérteni.
Mivel több kereskedő panaszkodott nála, egy napon összehívott néhány okos embert. Nem az udvari tanácsot – azon
